Horogkereszteket mázoltak egy szovjet emlékműre

Vágólapra másolva!
Hétfő reggelre virradóan ismeretlen tettes vagy tettesek a dobozi szovjet emlékműre három horogkeresztet és egy Dávid-csillagot festettek.
Vágólapra másolva!

Az ismeretlen tettesek a magyar nyelvű emléktáblát is lefestették a szovjet emlékművön. A rendőrök a helyszíni vizsgálat során egy borotválkozáshoz használt pamacsot és egy doboz fekete festéket találtak.

Az ügyben önkényuralmi jelkép használata miatt folytat eljárást a Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - áll az ORFK honlapján.

A dobozi szovjet emlékmű megosztja a Békés megyei község lakosságát. Balogh Lajos Barna helyi református lelkész tavaly november 27-én feljelentést tett a település polgármestere és jegyzője ellen a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt. A lelkész ugyanis, levéltári kutatásai alapján arról győződött meg, hogy az emlékművet - szemben a dobozi polgármester állításával - nem 1944-ben, hanem 1958-ban emelték, így szerinte kizárt, hogy alatta II. világháborúban elesett orosz katonák nyugszanak.

Az ügyészségi nyomozó hivataltól az ügy - miután a hivatal a hatáskörének hiányát állapította meg - átkerült a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályára. A vizsgálati osztály időközben feljelentéskiegészítést rendelt el, és a vizsgálat lezárása a napokban várható.