Az IM is tagadja, hogy terroristát fogtak

Vágólapra másolva!
Az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, az országos rendőrfőkapitány és a határőrség bűnügyi főosztály-vezetője hétfőn egyaránt azt állította, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben január végén nem az al-Kaida terrorszervezet egyik tagját fogták el a fővárosban, hanem egy embercsempész arab férfit.
Vágólapra másolva!

Nem al-Kaida terroristát fogtak el Budapesten, a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága ilyen eseményről nem tud - mondta Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára hétfőn. Az államtitkár a sajtóban megjelent hírekre reagált, amelyek szerint január 24-én a Józsefvárosban kommandósok négy arab férfit fogtak el, s egyikőjük kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel.

Orbán Péter országos rendőrfőkapitány szerint kitaláció ami a sajtóban megjelent arról, hogy al-Kadia-tagot fogtak Budapesten. Az [origo] kérdésére a rendőrfőkapitány hétfőn úgy fogalmazott, hogy már réges-rég eldicsekedett volna, ha al-Kadia-terroristát fogtak volna. Az ügyben - miután nem terroristát fogtak, hanem embercsempészt -, a határőrség nyomoz. A rendőrség csak úgy került az ügybe, hogy szükség volt a speciális egység közbelépésére - mondta a Orbán Péter.

Korábban a határőrség bűnügyi és felderítő főosztályának vezetője, Szőke István ezredes ugyancsak cáfolta, hogy az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet egyik tagját fogták el január végén Budapesten.

A férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte bűnszervezetben elkövetett embercsempészés alapos gyanúja miatt. Az ügyben még tavaly letartóztattak öt magyar állampolgárt is, akiket Koppánymonostor térségében értek tetten, amikor külföldieket akartak Szlovákiába szöktetni. A határőrség szerint a Budapesten elfogott arab férfi és a magyar embercsempészek feltehetően bűntársak voltak.

Korábban:

Nem al-Kaida tagot, hanem embercsempészt fogtak