Megfagyott egy dunapataji férfi

Vágólapra másolva!
Nem tudták megmenteni az orvosok azt a hajléktalan férfit, akit még hétfőn találtak teljesen kihűlve egy dunapataji telepen. A férfi egy bódéban feküdt, amelyben évek óta kihúzta a teleket.
Vágólapra másolva!

Újabb áldozata van a téli hidegnek. Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak szerdán elmondta, hogy hétfőn Dunapatajon, a szeméttelep mellett találtak egy telesen összefagyott férfire, aki akkor még életben volt. A hajléktalan férfi évek óta a telepen húzta meg magát egy kis bódéban.

A 48 éves férfit a mentők kórházba vitték, de életét nem sikerült megmenteni, kedden meghalt a kórházban. Az első vizsgálatok szerint a férfi halálát kihűlés, s nem bűncselekmény okozta. Az ügyben a rendőrség államigazgatási eljárás keretében folytatja a további vizsgálatot.