<P class="MsoNormal">Érvénytelen népszavazás Piliscsabán

Vágólapra másolva!
Érvénytelen volt a vasárnapi népszavazás Piliscsabán, ahol az esti összesítés szerint a szavazásra jogosultak csupán 33 százaléka adta le a voksát - közölte Licskai Imre, a település jegyzője. 
Vágólapra másolva!

A szavazás arról döntött volna, hogy az önkormányzat bevonjon-e további telkeket a belterületbe annak érdekében, hogy a nagyköszségben újabb lakótelep épülhessen.

Piliscsaba jegyzője továbbá azt is elmondta, hogy a szavazásra jogosult 4346 főből csupán 1447-en éltek állampolgári jogukkal, az érvényességhez azonban a jogosultak legalább ötven százalékának voksára lett volna szükséges.