Lenkovics: törvénytelen volt a titkosítás

Vágólapra másolva!
Nem volt törvényes alapja annak, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága a nyilvánosságtól elzárja a társadalmi szervezeteknek juttatandó ingatlanokról szóló, zárt ülésen hozott döntéseit, illetve jegyzőkönyveit - tartalmazza az ombudsman állásfoglalása. A bizottság elnöke - hosszú idő eltelte után - két hete nyilvánosságra hozta az iratokat.
Vágólapra másolva!

Törvénytelen volt a Parlament társadalmi szervezetek bizottságának az a korábbi eljárása, amely titkossá minősítette a zárt üléseinek jegyzőkönyveit - foglalható össze az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, Lenkovics Barnabásnak - az adatvédelmi biztost helyettesítő jogkörben eljárva hozott - ajánlása. A zárt ülés elrendelésére a házszabály vonatkozó rendelkezésének figyelmen kívül hagyásával került sor, ugyanis a javaslattevő nem nevezte meg, mely védendő adat miatt tartja indokoltnak a nyilvánosság kizárását - állapították meg az adatvédelmi biztos irodájának munkatársai.

Az ellenzék már régóta sürgette a titkosnak minősített iratok nyilvánosságra hozását, amit a bizottság elnöke, Bognár László szeptember 4-én tett meg: levélben tájékoztatta az adatvédelmi biztos irodáját arról, hogy a házszabály alapján elrendelte a testület június 20-i és augusztus 29-i ülései, továbbá e bizottság ingatlanjuttatási albizottsága június 20-i és augusztus 28-i ülései jegyzőkönyveinek nyilvános iratként való kezelését, tekintettel arra, hogy azok minősíthető adatokat nem tartalmaznak.

Az először titkos, majd nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek a bizottság nagy vihart kavart ingatlanelosztását dokumentálják. Mint ismert, több ezer kincstári ingatlan tulajdonjogát ruházták át civilszervezetek részére; számos jobboldali pártokhoz közelállónak mondott szervezetek jutottak nagy értékű ingatlanokhoz, míg számos nagy múltú és elismert egyesület maradt hoppon.

[origo]