A széllel küzdenek az óriáskerekezők

Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt éjszaka időjárása próbára tette az alváshiányban szenvedő résztvevőket, túl van a verseny negyedén az a hat fiatal, akik vasárnap délután kezdték meg egyhetes Guinness-rekord-kísérletüket a Vidámpark Óriáskerekén.
Vágólapra másolva!

Kissé hűvösen és fárasztóan telt a második éjszaka az óriáskerekezők számára. A kerék lakóinak már nemcsak az alváshiány, de mostantól az időjárás viszontagságaival is szembe kell nézniük. Egyesek pulóverekbe és hálózsákba burkolózva próbálnak pár percnyit aludni, mások takarót, lepedőt kifeszítve védik magukat a hideg széltől vagy éppen a napsütéstől.

A nagyatádi Vida Zoltán, aki otthon krupiéként dolgozott, mély álomba merülve töltötte az éjszakát, sem a tovarobogó vonatok zaja, sem a szél süvítése nem zavarta a pihenésben. Magabiztosan beszélt az elkövetkező néhány napról is: "Először csak kíváncsi voltam, kibírom-e, de semmiképpen sem adom fel, ha már idáig eljutottam. Remélem, nyerek, és akkor elutazhatok végre Egyiptomba."

A kerekezők napjai egyébiránt mozgalmasan telnek. Legtöbben, mint Zoli is, az időt kihasználva, az ajándékba kapott nyelvkazettákat hallgatják. "Úgyis készültem, hogy angolul tanuljak, és most itt a kiváló lehetőség, egy hétig nem kell semmit csinálnom. Ráadásul ingyen kaptunk könyveket, kazettákat és magnót is." Ugyanakkor vannak olyanok is, akik csak olvasgatnak, mint például az Abonyból ideutazott Gúti János, ő inkább Jókai társaságát választotta.

Saxinger Viktor ausztriai tanulmányait szakította félbe, hogy itt lehessen. Ő azt mesélte, hogy a negyedórás szünetekben a mosakodási időt be kell osztaniuk, akár a kollégiumban: "Rövid az idő, így amíg mosom a fogam, közben már a hajam samponozom, de azalatt már kezdek is a borotválkozni."

Némedi-Varga Zoltán orvostanhallgató Szegedről utazott fel, hogy szerencsét próbáljon. "A verseny előtt kíváncsiságból elmentem egy jósnőhöz. Ő azt mondta, nem valószínű, hogy megnyerem az utazást, de én azt sem bánnám, hiszen én csak a rekord miatt vagyok itt. Régi vágyam, hogy bekerüljek a Guinness Rekordok Könyvébe!"

Endrődi Marianna, az egyetlen lány, mosolygósan ébredt ma reggel. "Éjjel ugyan egy kicsit himbálta a szél a kocsit, de kifeszítettem egy gumimatracot, ami legalább felfogja a szelet. Csak az eső ne jöjjön. Nem sokat alszunk, de legalább már túljutottunk az idő egy negyedén."

Egy dologban azonban mindegyikük egyetért. "A kaja szuper!" mondta a csepeli Nyíri Zoltán. "Sokszor nem is tudjuk megenni az egész adagot."

Gergely Mariann, a Vidámpark kereskedelmi menedzsere elmondta, hogy az időjárás akár tönkre is teheti az egyhetes kisérletet. "Ha a szél sebessége eléri a 30 m/s-t, a versenyzők és a kerék biztonsága érdekében le kell állítani az Óriáskereket."

A verseny a tervek szerint vasárnap délután ér véget.

[origo]

Korábban:

Kényelmetlen éjszaka az Óriáskeréken
(2001. augusztus 27.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!