Aznar viszi Bush üzenetét Szíriába

Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülések szerint José María Aznar spanyol kormányfő elfogadta George Bush amerikai elnök megbízását, hogy lépjen kapcsolatba Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és figyelmeztesse, hogy Damaszkusz ne nyújtson menedéket Szaddám Huszein iraki diktátor támogatóinak. Aznar ugyanakkor kijelentette: Szíriát nem támadja meg senki és Spanyolország nem tekinti ellenségének a közel-keleti országot.
Vágólapra másolva!
Irak-oldalhttp://www.origo.hu/irak

José María Aznar spanyol kormányfő hétfőn 40 perces telefonbeszélgetést folytatott Bush elnökkel. Spanyol lapártesülések szerint Bush - Spanyolország és az arab országok hagyományos jó viszonyára hivatkozva - azt kérte, hogy Aznar személyesen próbálja elérni, hogy Damaszkusz hagyjon fel a Szaddám-rendszer vezetőinek támogatásával.

Aznar ugyanakkor kijelentette: a spanyol kormány nem tekinti ellenségének Szíriát és a közel-keleti országot nem fogja megtámadni senki sem.

Elképzelhető, hogy Aznart kemény kritika éri majd Spanyolországban Bush felkérésének elvállalása miatt. A spanyol sajtó ugyanis nem tartja elfogadhatónak Amerika nagyhatalmi törekvéseit a közel- és közép-keleti térségben. A baloldali és konzervetív lapok is úgy vélik, hogy az európai országoknak meg kell akadályozniuk az amerikai terjeszkedést a Közel-Keleten. Az El Páis szerint nem indokolt a Szíria elleni amerikai fenyegetés, mert Damaszkusz nem jelent akkora veszélyt a nyugati világra, mint Szaddám Huszein.