Harcok lassítják a vonulást Bagdad felé

Vágólapra másolva!
A Pentagon szerint a szövetséges haderő imponáló gyorsasággal halad az iraki főváros felé, ugyanakkor érkeznek hírek arról is, hogy egy amerikai hadosztály órákig tartó harcokba keveredett iraki katonákkal. Az amerikaiak szerint vannak olyan jelek, hogy az iraki vezetés nem tudja kézben tartani katonái irányítását. Szakértők szerint a szövetségesek arra számítanak, hogy az iraki tisztek maguk kényszerítik távozásra Szaddám Huszein iraki elnököt.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szerint nem lehet megjósolni, hogy a szövetséges csapatok mikor fogják elérni Bagdadot. A Pentagon közlése szerint csapataik már félúton vannak az iraki főváros felé, átlépték az Eufrátesz folyót, haladásuk sebessége azonban függ attól, hogy milyen ellenállásba ütköznek.

A Pentagon arra is emlékeztetett, hogy Bagdad közelében állomásoznak a köztársasági gárdának és az elitegységnek számító különleges gárdának az alakulatai is. Ha ezek az egységek harcba bocsátkoznak, akkor komolyabb összecsapásra lehet számítani.

Az amerikaiak ugyanakkor megjegyezték, hogy vannak arra utaló jelek, melyek szerint az iraki vezetés nem tudja kézben tartani csapatai irányítását. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint az Egyesült Államok azt próbálja elérni, hogy saját tisztjei bírják távozásra Szaddám Huszein iraki elnököt.

Az [origo] Irak-oldala/irak/index.htmlTérkép a támadásokróljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html',%20500,%20620)Friss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.html

Stanley McChrystal amerikai tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának műveleti aligazgatója közép-európai idő szerint szombat este tíz óra után tartott washingtoni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az amerikai erők a kuvaiti határ átlépése óta 240 kilométer mélységben hatoltak be Irakba és imponáló sebességgel haladnak előre. George Bush amerikai elnök heti rádióbeszédében ugyanakkor újra felhívta a figyelmet arra, hogy a háború tovább tarthat, mint azt várták.

A Bagdad felé előrenyomuló 3. amerikai lövész páncélos hadosztály már szembetalálta magát egy iraki egységgel. Az amerikaiak és az irakiak közép-európai idő szerint szombat éjjel 11 órakor csaptak össze Nadzsaf városától 70 kilométerre. Az összecsapásról nem érkeztek részletes információk, az iraki televízió mindössze annyit közölt, hogy a harcokban életét vesztette a hatalmon lévő Baath párt helyi, nadzsafi vezetője is. A Reuters tudósítója - aki a hadosztállyal tart észak felé - annyit közölt, hogy az amerikai tisztek "kisebb ellenséges érintkezésnek" minősítették az iraki ellenállást.

A 3. hadosztály mellett nagy létszámú amerikai csapatok tartanak Bagdad felé Bászra irányából is - jelentette a BBC. A Bászra felől induló egységek közel 5 kilométeres oszlopban haladnak az iraki főváros felé.

Szombaton két dél-iraki várost is sikerült ellenőrzés alá vonnia a szövetségeseknek. Késő délelőtt a brit katonai szóvivő bejelentette, hogy ellenőrzésük alatt tartják Umm Kászr kikötővárost. A harcok során a szövetségesek 400-450 iraki hadifoglyot ejtettek, áldozatokról nem érkezett jelentés.

A szövetséges erők szombat délután ellenőrzésük alá vették a szintén Dél-Irakban található Bászrát is, amely az ország második legjelentősebb városa. Az al-Dzsazíra katari televízió szerint a Bászrára mért szombati légicsapások több mint ötven iraki, köztük számos civil életét oltották ki. Az arab tévé képeket sugárzott a polgári áldozatokról, beleértve gyermekek szétszaggatott holttestét - jelentette az MTI.