Nem fenyegeti vízhiány Magyarországot

Vannak, akik azt is tudják értékelni, ha egy téglát kapnak karácsonyra, mert azt a WC-tartályba helyezve véget vethetnek annak, hogy napi 40 liter ivóvizet pazaroljanak el az öblítésre. Itthon nem gond jó minőségű édesvízhez jutni, de egyre több uniós országban lesz fenntarthatatlan a vízgazdálkodás.

Jó vizet! - a tengerészköszönés kifordításával ez lehet az egyik legjellemzőbb jókívánság az előttünk álló tíz évben. Európa nem számít száraz, aszályos kontinensnek, azonban az EU lakosságának szinte a fele joggal aggódik az élethez alapvetően szükséges víz miatt - derül ki azokból az elemzésekből, háttéranyagokból, amelyeket az EU brüsszeli környezetvédelmi szakértői bocsátottak az [origo] rendelkezésére.

Magyarország területének kétharmadát 2002-ben és 2003-ban is szárazság sújtotta. Ám nemcsak itthon volt erős szárazság hét és nyolc évvel ezelőtt: ugyanez volt tapasztalható Romániában (Erdély nagy részén és a Dunától északra fekvő Baragan-síkságon), egész Olasz- és Spanyolországban, Portugáliában és Dél-Franciaországban is. A 2003-as szárazság egész Európát - 100 millió embert - sújtotta a Balti-tengertől délre. Nagy-Britanniában, Nyugat-Franciaországban és Portugáliában 2005-ben volt igen kevés csapadék. Az utóbbi harminc év aszályai miatt bekövetkezett károkat összesen 300 milliárd euróra becsülik Európában.

Az aszályos időszakok eközben árhullámokkal váltakoznak. A klímaváltozás jeleit mutató, fokozatosan szélsőségesebbé váló időjárás megterheli az uniós országok vízkészletét. A víz iránti igényt az ipar fejlődése és a turizmus terjedése egyaránt fokozza. Ha minden a jelenlegi trendek szerint alakul a jövőben is (ez az ún. "business as usual" forgatókönyv), akkor a közszolgáltatók, az ipar és a mezőgazdaság vízigénye 16%-kal nő meg 2030-ra az Európai Unióban.

A turizmus vízigénye különösen a mediterrán térség államait érinti érzékenyen. Aki tehát a decemberi-januári hideg elől például Ciprusra vagy Máltára utazik pihenni, ott tartózkodása során nem árt, ha figyelembe veszi, hogy ezek az országok most élik fel édesvízkészletük jelentős részét.

A vízkitermelési index (WEI) mutatja meg a legnyilvánvalóbban, hogy hol számít a víz a legnagyobb problémának az EU-ban. Leegyszerűsítve, a WEI egy adott ország vagy régió rendelkezésre álló vízforrásait mutatja a felhasznált vízmennyiséghez viszonyítva. Az index kiszámításánál abból indulnak ki a szakértők, hogy egy adott országban hány millió köbméter édesvíz áll hosszú távon egy lakos rendelkezésére évente. Ha az index értéke 20%-on felüli, általában vízhiányt jelez.

^{Magyarországot és általában a közép-európai országokat nem fenyegeti vízhiány (Ausztria vízkitermelési indexéről nincs friss adat). A vízkitermelési index kiszámításához azt veszik figyelembe, hogy legalább húszéves távlatban mekkora vízmennyiség áll rendelkezésre az adott országban}

Mint ábráinkról kiderül, éppen a fentebb említett Cipruson a legsúlyosabb a helyzet, ahol a WEI 64%-on áll - vagyis a földközi-tengeri szigeten élők jóval gyorsabban fogyasztják az édesvíztartalékokat, mint ahogy azok megújulhatnának (lásd az illusztrációt a cikk végén). Nem ennyire drámai, de súlyos vízproblémákat jelez előre a 32%-on álló vízkitermelési index az EU központjában, Belgiumban.

^{Vízhiány, szörcsögő csövek, akadozó ellátás - számos uniós országban problémás a vízforrások mennyisége. Belgiumban volt a legkevésbé tiszta a víz egy 2003-as ENSZ-jelentés szerint, amely 122 vizsgált ország között az utolsó helyre sorolta az országot vízminőségi szempontok alapján. A szennyezést a nagyüzemi állattartás tisztítatlan szennyvize okozta}

Víztakarékosság téglával

Magyarországra e problémák nem jellemzők, mivel minden egyes magyar állampolgárra 11,6 millió köbméter víz jut hosszú távon, és a kitermelést mutató WEI-indexünk csak 5%-on áll. Az ország ivóvíz-ellátottsága jó minőségű, felszín alatti készletekre alapozva biztonságban van, és mivel viszonylag keveset termelünk ki belőle, hosszú távon valódi versenyelőnyt biztosíthat az országnak Európában. Ezzel együtt minden magyar állampolgár körülbelül és átlagosan 140-150 liter vizet használ el naponta (átlagosan gépesített, automata mosógéppel és angolvécével ellátott háztartással számolva), de van olyan háztartás, amelyben a fogyasztás eléri a 170 litert fejenként.

A vécéöblítésre például 20-45 liter, ivóvíz minőségű folyadék megy el. Ebből következik, hogy az egyik leginkább ökotudatos karácsonyi ajándék egy díszesen becsomagolt tégla, amelyet aztán a megajándékozott a lakás WC-tartályába helyezve lecsökkentheti vízpazarlását az űrtartalom korlátozásával. Egy átlagos magyar háztartásban főzésre csak három-négy, öntözésre hat-hét liter vizet használunk el, a mosogatás nyolc, a mosás mintegy tizennyolc liter vizet igényel.

Noha az Egyesült Királyság klímáját az elterjedt közhely különösen csapadékosként, esős-ködösként jellemzi, az ország nagy igénye miatt Angliában és Walesben igenis gond a víz. Az Angliára vonatkozó WEI adatok szerint a délkeleti régióban és Londonban különösen súlyos a helyzet. Ez utóbbit illusztrálja az a tény, hogy 2009-ben tengervíz-sótalanító telepet építettek Kelet-Londonban, amely 140 millió literes termeléssel 400 ezer lakás vízellátását oldja meg. A másik oldalon viszont az áll, hogy a telepet építtető helyi vízügyi hatóság naponta több millió liter tiszta ivóvizet veszít a szivárgó csövek és a nem megfelelő infrastruktúra miatt.

Ha az uniós szinten összesített adatokat nézzük, a becslések szerint Európa rendelkezésre álló édesvízkészletének 20-40%-a fölöslegesen folyik el a csőhálózat vesztesége, a nem víztakarékos technológiák, a túlöntözés és persze a háztartásokban csöpögő csapok miatt.

^{Izlandon olyan óriási az édesvízkészlet Ciprushoz képest, hogy az azt ábrázoló kör nem is fér a grafika keretébe}

Mire folyik el Európa édesvize?

Minden évben 247 milliárd köbméter vizet emelnek ki az EU-ban a felszíni és felszín alatti forrásokból, viszont ennek jelentős része vissza is kerül a természetbe. Az erőművekben a hűtésre használt vizet kicsit melegebben szinte mind visszaengedik a folyókba, azonban a mezőgazdaság majdnem teljesen elhasználja a rendelkezésére álló vizet (öntözésre, beépül a növényekbe vagy elpárolog).

Az összes kitermelt víz 44%-át különben erőművek hűtésére használják. A kitermelt H2O 24%-a jut a mezőgazdaságra, főleg öntözési célból. Ennek meg is van az eredménye: például a spanyol mezőgazdasági termelés értékének 60%-át azon a 14%-nyi termőföldön állítják elő, amelyet öntöznek. Egyébként egy kiló marhahús előállítása 16 ezer, egy csésze kávé megtermelése 140 liter, egy kiló kukoricáé pedig 900 liter vízbe kerül.

Az energiaszektorhoz és a mezőgazdasághoz képest a lakosságot, a közintézményeket, továbbá a kis- és középvállalatokat ellátó vízközművek csak a kitermelt víz 17%-át használják el. A maradék 15% számít ipari víznek - az üzemek közül a vegyipari, a kőolajfinomító, az ércfeldolgozó, a papír- és az élelmiszergyártó egységek a leginkább vízigényesek.