Elképesztő, hogy mit lépett az egyik ultrafapados légitársaság

Vágólapra másolva!
Meglepő újdonságot jelentett be az egyik legnagyobb amerikai diszkont légitársaság: a Frontier Airlinesnál mostantól adott díjszabáson megvásárolhatók az utas melletti üres ülések is. Pontosabban az, hogy senki ne foglalja el azokat. Ezáltal a cég szerint nagyobb komfortot tudnak biztosítani az első sorokban ülőknek.
Vágólapra másolva!

Új viteldíjat vezet be járatain az egyik amerikai fapados cég, igaz, egyelőre korlátozott elérhetőséggel. A Frontier Airlines újdonsága értelmében az ablak melletti vagy a folyosó melletti ülést némi felár ellenében választva a középső ülőhelyet nem adják el más utasnak. Ez az ajánlat a keskenytörzsű gépeken megszokott 2x3 oszlopos ülésrendű gépeken érvényes.

A Frontier Airlines egy denveri központú diszkont cég
A Frontier Airlines új árazásával biztosítható, hogy a középső ülés üresen maradjon a kijelölt sorokban az utas kényelméért
Fotó: Forrás: AFP/Joern Pollex

A társaság szerint ezzel nagyobb kényelmet tudnak biztosítani utasaiknak, hiszen 

azok vállai, könyökei, és persze lábaik is jobban elférnek utazás közben.

Ez pedig fontos szempont a diszkontmodell szerint működő cégeknél: a fapados társaságok általában nagyon sűrű üléskiosztással rendelik gépeiket a gyártóktól, hogy minél több utast tudjanak szállítani. A sűrű ülések viszont sokak számára kényelmetlenné teszik a cserébe általában olcsóbban kihozható utazást. Ezt próblja feloldani új árazásával a Frontier

Az ajánlat egyelőre repülőgépeik első két sorára érvényes, ezért az azt választók elsőként szállhatnak majd ki a gépből, utazás közben pedig elsőként kapják meg fedélzeti rendeléseiket.

A vállalat egyelőre március 20-ig történő foglalásoknál teszi elérhetővé ezt a viteldíjat az április 10-től 30-ig terjedő időszakra. A szolgáltatás 49 dollárba kerül. A társaság közleménye szerint a bevezető időszak után a díjszabás mértéke emelkedni fog.

A cég konkurense, a Spirit Airlines hasonló komfortnövelő megoldásokat kínál: egyes gépeiken nagyobb méretű, kényelmesebb, nagyobb lábteret biztosító ülésekre lehet foglalni.