Őrülten izgalmas és rengeteg pénzt hoz a világ leglassabb lóversenye

Breaths of winter
Tréningeznek egy hatalmas állatot a Japánban, Hokkaidó szigetén népszerű lóversenyre
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP
Vágólapra másolva!
Rajongói szerint hihetetlenül izgalmas a világ leglassabb tempójú lóversenye Japánban. A verseny neve latin betűs átírással Banei Keiba, és a koronavírus-járvány után most újra hatalmas üzletet jelent Hokkaidó szigetén.
Vágólapra másolva!

A verseny kedvelői és működtetői szerint az úgynevezett banba lovak futama valószínűleg valóban a világ leglassabb tempójú lóversenye, de legalább olyan izgalmas, mint a megszokott, ügetős futamok. Különösen, hogy a Banei Keiba-n nem edzett versenylovak, hanem náluk kétszer nagyobb, hihetetlenül erős igáslovak állnak rajthoz.

Ekét húznak, megrakott szánokat vontatnak maguk mögött, miközben zsokéik ugyanazt csinálják, mint az ügetők lovasai: hajtják és bíztatják őket, ha pedig néhány tíz méter után megállnak pihenni, azt is elfogadják.

A Banei Keiba ugyanis egyértelműen nem a tempó sportja, noha a futamot itt is a leggyorsabban célba érő ló és hajtója nyeri.

A világ leglassabb tempójú lóversenyén igáslovak állnak rajthoz / Forrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Noriaki Sasaki

Robusztus igáslovak Hokkaidó kedvencei

A banba lovakat a korai japán telepesek vitték magukkal Hokkaidóra. Az erős és szívós állatok akár féltonnányi súly húzására is képesek. Így a telepesek jól használhatták őket a mezőgazdasági munkákban, a bányákban és az áruk szállításában. Később a lovak a helyi fesztiválok, sőt, harci játékok népszerű szereplőivé váltak.

Egy ideje pedig a Banei Keiba futamain állítják rajthoz a gyakran 1 tonna súlyú állatokat. Egy ausztrál turista szerint a versenyek végig izgalmasak.

Teljesen mindegy, mi történik a futam elején, az igazi meglepetések az utolsó 50 méteren vannak a 200 méteres távon, bárkiből lehet első

 – foglalta össze a turista a Japan Today-nek.

Felvétel a 2023. december 9-i futamról / Forrás: AFP/Philip Fong

Milliárdos üzlet az igáslovak versenye

A régióban több városban rendeztek korábban versenyeket, de ezek üzleti értelemben nem voltak sikeresek, és 2006-ban leállították azokat. Napjainkban csak Obihiro városában lehet megnézni az igáslovak versenyét.

A futamok pedig egyre népszerűbbek. A koronavírus-járvány előtti években évről-évre csökkent a látogatottságuk, ám a pandémia alatti korlátozások alatt megnőtt az érdeklődés irántuk. Egyre többen kötöttek fogadásokat online, és nézték otthonaikban a futamok közvetítését.

A futamok iránti érdeklődés növekszik, sokan kötnek fogadást azokra / Forrás: AFP/Philip Fong

A fogadásoknak köszönhetően mostanra a Banei Keiba-hoz köthető éves bevétel eléri az 55,5 milliárd jent, azaz kb. 135 milliárd forintot.

Ez az összeg ötszöröse a 2011-es mértéknek, ami a sajátos sportág mélypontja volt üzleti értelemben.

A Banei Keiba futamain összesen mintegy 750 ló versenyez, 150 fogathajtó és 21 zsoké közreműködésével, akik 28 felkészítővel dolgoznak együtt.