Hogy lehet azonos neve egy magyar és egy olasz városnak?

vízi show, előadás, Velencei karnevál, 2024.,
Jelenet a Terra Incognita (Ismeretlen föld) című előadásból a velencei karneválon 2024. február 2-án
Vágólapra másolva!
Magyarországon található egy Velence nevű település a Velencei-tónál. Ám Olaszországban is van egy Velence, amelyet csak magyarul hívnak Velencének, olaszul viszont Venezia a neve. A magyar nyelvben meglévő névazonosság azonban nem a véletlen műve.
Vágólapra másolva!

Létezik történelmi kapcsolódás a két helyszín között, amely a magyar történelem egyik érdekességére világít rá. A magyar Velence és elődje már évszázadokkal ezelőtt is fontos szerepet töltött be a térségben. 

A Velencei-tónál fekvő település az Adriai-tengert Budával összekötő fontos kereskedelmi útvonal mellett épült ki, illetve a római korban fontos hadiút, amely Aquincumot (a mai Budapest területét) Savariával (a mai Szombathely) kötötte össze, szintén itt haladt át.

A középkorban velencei szakembereket hívtak a Magyar Királyságba, hogy segítsenek a királyi építkezésekben és projektekben, különösen Székesfehérvár, a kor egyik legfontosabb városának szépítésében. 

Feltételezhető, hogy ezek a velencei mesterek letelepedtek a mai magyar Velence területén, és végül a települést ők nevezték el szülőhelyük után.

Ez a történelmi kapcsolat választ adhat arra, hogy a két Velence nevének eredete hogyan köthető össze - írja a Promotions.hu.

De visszatérve az olaszországi Velencére, az Origo nemrégiben beszámolt a velencei karneválról, valamint arról, a város részét képező szigetről, ahol bármikor összefuthatunk a legnagyobb sztárokkal.