Hihetetlen összegért kelt el az idei szupertonhal

tonhal
Tokió, 2024. január 5. Jamagucsi Jukitaka, a Jamagucsi halnagykereskedés elnöke (b2) a rekordáron, 114,24 millió jenért (kb. 273 millió forintért) megvásárolt, 238 kilogrammos kékúszójú tonhal mellett a tokiói Tojosu nagybani halpiac évnyitó tonhalárverésén 2024. január 5-én. MTI/EPA/Jiji Press
Vágólapra másolva!
114,2 millió jenért, azaz nagyjából 273 millió forintnak megfelelő összeget fizettek Tokió legnagyobb halpiacán az év elején megtartott halárverésen egy gigantikus, kékúszójú tonhalért. Ezzel a 238 kg-os hal lett az idei, hagyományos japán halvásár legdrágábban eladott hala.
Vágólapra másolva!

A halat a Jamagucsi nevű, tengeri fogásokkal foglalkozó disztribútor, és a szusizóláncot üzemeltető Onodera Csiport közösen vásárolta meg. A mostani árveréssel már a negyedik egymást követő évben szervezték meg közösen az év eleji tradicionális árverés legértékesebbnek tekintett halát.

Jamagucsi Jukitaka, a Jamagucsi halnagykereskedés elnöke (b2) a rekordáron, 114,24 millió jenért (kb. 273 millió forintért) megvásárolt, 238 kilogrammos kékúszójú tonhal mellett a tokiói Tojosu nagybani halpiac évnyitó tonhalárverésén Forrás: MTI/EPA/Jiji Press

Az idén eladott hatalmas tonhalért közel háromszor annyit fizettek, mint a tavaly a halpiacon eladott legdrágább halért. A 114,2 millió jenes leütési ár egyben a negyedik legmagasabb 1999 óta – közölte a Bloomberggel a Tojosu halpiac képviselője.

Halkereskedők nézik a kékúszójú tonhalakat a tokiói Tojosu nagybani halpiac évnyitó tonhalárverésén Forrás: MTI/EPA/Jiji Press/Jiji Press

Ahogy általában történni szokott, az idei szuperhalat is szusialapanyagként használják fel, mégpedig az Onodera Michelin-csillagos éttermében, ami a Ginza nevű elitnegyedben üzemel.

A hagyományos új év eleji tonhalárverés általában a hihetetlen összegeket érő halakról szól, de korábban azt is beárnyékolta a koronavírus-járvány: 2021-ben a jellemző összegek töredékéért keltek el a legdrágább halak.

Ahogy az Origo megírta, a világ számos pontján kedvelt tonhalakat több minden fenyegeti, például a mélytengeri bányászat, noha egyes szakértők szerint a bányászatnak ez a formája kevésbé környezetterhelő, mint a hagyományos felszíni bányászati módszerek.