Veszélyes betegség előzhető meg a popcorn fogyasztásával?

popcorn
Vágólapra másolva!
Kutatók szerint meglepő módszerrel tarthatjuk épen az elménket: olyan élelmiszereket kell fogyasztani, mint például a pattogatott kukorica.
Vágólapra másolva!

A legújabb kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy teljes kiőrlésű gabonák fogyasztásával csökkenthető a kognitív funkciók károsodásának kockázata, ezáltal még a demencia kialakulásának rizikója is – írja a New York Post nyomán a Magyar Mezőgazdaság.

Egy friss tanulmány szerint azok, akik nagyobb gyakorisággal fogyasztanak teljes kiőrlésű gabonát, kognitív értelemben véve 8,5 évvel fiatalabbak azoknál, akik csak kis mennyiségben viszik be ezt az élelmiszert.

A pattogatott kukorica pedig természetéből adódóan teljes kiőrlésű gabona.

A kísérlet során a chicagói Rush Egyetem kutatói 3326, átlagosan 75 éves személyt vizsgáltak, akik nem szenvedtek demenciában.

Popcorn fogyasztásával csökkenthető a demencia kialakulásának kockázata Forrás: dbreen / Pixabay

Hat éven át követték nyomon az érintettek szellemi állapotát különböző kognitív készségeket célzó tesztek segítségével, például memóriateszttel, melyre háromévente kerítettek sort. Ezen kívül az alanyoknak ki kellett tölteniük kérdőíveket a táplálkozásukkal kapcsolatban is.

Teljes kiőrlésű gabonák közül pékárukat, gabonapelyheket, köreteket és még pattogatott kukoricát is fogyasztottak az alanyok.

„Azért döntöttünk a demencia és a teljes kiőrlésű gabonafogyasztás közti összefüggések vizsgálata mellett, mert korábbi tanulmányok bizonyították, hogy ezek B- és E-vitamin, antioxidáns-, valamint rosttartalmuk révén csökkenthetik a koleszterin-, az inzulin- és a vérnyomásszintet, valamint az agyműködést is serkenthetik" – mondta a kutatásban résztvevő Dr. Xiaoran Liu.

A témában ide, ide és ide kattintva további érdekes cikkeket olvashat.