Fontos dolgot tisztáz a NAV: ha ezt teszi, nem kell adóznia

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás,
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
A hulladékgazdálkodással foglalkozó társaság azért, hogy a hulladékbirtokosokat a hulladék átadására ösztönözze, intézkedéseket tehet, sőt, bizonyos esetekben ez kötelező is számára. A különböző hulladékok visszagyűjtésének ösztönzése miatt a hulladék átvevője által adott juttatás adómentes, hívja fel erre a figyelmet tájékoztatójában az adóhatóság.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadóról szóló törvény vonatkozó szakasza alapján közli tájékoztatását. Eszerint a hulladékleadást ösztönző juttatás lehet például

  • az elektromos készülékek, elektronikai hulladékok leadásakor az új készülék vételárába beszámítható, kedvezményre jogosító vásárlási utalvány,
  • egyéb szelektíven gyűjtött és hulladékudvarba leadott hulladékoknál pedig akár a meghatározott összegű készpénz is.

Az adómentesség az ösztönző juttatás átadásának időpontjától függetlenül alkalmazható

– áll a tájékoztatóban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ugyanakkor – mint arra a NAV felhívja a figyelmet – nem adómentes a juttatás, ha a hulladék átadása gazdasági tevékenység keretében történik, például, ha egy magánszemély rendszeresen, üzletszerűen hulladékot gyűjt ellenérték fejében. Ilyen esetben az általa kapott ösztönző juttatásra nem alkalmazható az adómentesség.

Bár szigorúan tekintve nem tartozik a fentebbi adózási vonatkozáshoz a kérdés, de a hulladékgazdálkodás kapcsán érdemes lehet felidézni azt az alapvető változást, melyet az idei év hozott. Ahogy az Origo megírta, a tavalyi évben lezajlott jogszabályi előkészítések nyomán idén januárban a Mol bejelentette, hogy a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős cégének a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. lesz a neve. A cég azért jött létre, mert a Mol elnyerte a 35 évre szóló, évi 4-5 millió tonna hulladék kezelésére vonatkozó magyarországi hulladékkoncessziót.

A vállalat feladatának teljesítése, és a 65 százalékos újrahasznosítási arány elérése érdekében hulladékudvarokat hoz létre. Például az esztergomi létesítményüket november közepén adták át, a következő években számos hasonlót nyitnak országszerte. Az új hulladékgazdálkodási rendszerre való áttérés részeként idén nyáron már a szemétszállítás is új struktúra szerint működik. Érdemes az arról szóló tájékoztatást is elolvasni, hogyan lehet leadni a kommunális szemétként nem kidobható, tönkrement háztartási tárgyakat, elektronikus eszközöket.