Közel negyvenmillió dollárt nyert, mégis azonnal visszament dolgozni

lottónyertes, gazdagság, nyeremény, szerencsejáték, lottó
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy montreali vendéglátóipari vállalatnál dolgozó sofőr 36,5 millió dollárt (mintegy 13 milliárd forintot) nyert a lottón, mégsem mondott fel a munkahelyén. Elmondjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

A 60-as éveiben járó Pierre Richer egyáltalán nem fontolgatja, hogy nyugdíjba vonuljon. Annak dacára sem, hogy nemrég hatalmas összeg ütötte a markát. 36,5 millió dollárt nyert ugyanis lottón Montreál-ban.

A nyertes szelvényt akkor vette, amikor befutott az egyik boltba, hogy akciós pitét vegyen. A férfi talán meg sem tudta volna, hogy nyert, hacsak erre az egyáltalán nem elhanyagolható tényre a felesége és lánya fel nem hívja a figyelmét.

Megdöbbentő volt Richer reakciója is, hiszen szinte faarccal vette tudomásul, hogy milliomos lett, és

állítása szerint csak picit lett ettől boldogabb.

Ehhez még azt is hozzáfűzte az őt faggató újságíróknak, hogy "semmi sem változott az életében".

A kép csak illusztráció Forrás: Roman Samborskyi/Shutterstock

Richer sofőr egy vendéglátóipari vállalatnál, és a szállítási osztályon is dolgozik. A következő hétfőn már hajnali 4.30-kor visszament dolgozni, mintha nem is csatlakozott volna a milliomosok táborába. Érdekes egybeesés, hogy a kanadaiak épp aznap ünnepelték a Hálaadást, amikor ő ezt a hatalmas összeget megnyerte.

- vélte az újgazdag férfi.

Nyereményéből majd új autót és házat tervez vásárolni, sőt exkluzív nyaralásra is befizeti a családját - miközben ő maga továbbra is dolgozni fog.

Forrás:Business Insider