Jennifer Lopez és Ben Affleck tavaly nyáron költözött be egy villába, amely a Beverly Hills feletti hegyekben található, és amelyért a pár 61 millió dollárt fizetett. Előtte azonban egy szintén Beverly Hillsben található ingatlant béreltek. Ez utóbbi nemrég cserélt gazdát 85 millió dollárért (kb. 31 milliárd forint).
A házat még az 1930-as években építették, és több mint két évtizeden át Danny DeVito és Rhea Pearlman otthona volt. Az azóta különvált sztárpár 2015-ben adta el a házat helyi fejlesztőknek, akkor 28 millió dollárért.
Ezt követően átfogó felújítást végeztek az ingatlanon, majd három évvel később egy ausztrál milliárdos, James Packer szerezte meg 64 millió dollárért.
A több mint félhektáros telken elterülő épületegyüttes egy fő otthonból és több melléképületből áll. Ezekben összesen 12 hálószoba és 17 fürdőszoba található, közel 2323 négyzetméter lakóterületen.
Az épületekben kialakítottak például mozit, bárral felszerelt játékszobát, faburkolatú borospincét, szivarszobát, edzőtermet, szaunát, valamint két garázst, melyekben akár nyolc autó is elfér.
Forrás: Robb Report