Nincs több titok: ők a legtöbbet kereső magyar celebek

Majka
Vágólapra másolva!
Egyes hazai celebek több százmilliós profitokat is zsebre vághattak tavaly. Elkészült a friss rangsor arról, hogy kik keresték közülük a legtöbbet, kik tudták növelni a nyereségüket az előző évhez képest, és kik voltak azok, akik kénytelenek voltak a korábbinál szerényebb bevételekkel is megelégedni.
Vágólapra másolva!

Nemrég az Origo is beszámolt arról, hogy tizedik celeblistáját jelentette meg a Forbes.hu, most először a 40 legértékesebb magyar celebbel. A magazin friss összeállítása most a hazai hírességek pénzteremtő képességét vette górcső alá.

Ennek tanúsága alapján Majka fő cége, a Dyma MM Kft. a tavaly decemberben zárult üzleti évében megdöntötte 2019-es rekordbevételét.

A rapper vállalata 384 millió forintot hozott a konyhára. Ez jelentős javulás a tavalyelőtti, 302 milliós évhez képest.

A 2021-es, 84 millió forintos profit azonban az árbevétel növekedésének ellenére 78 millió forintra csökkent 2022-re.

Sebestyén Balázs még Majkánál is jobb eredményt ért el az üzleti eredményességben. Cége, a Phova Kft. idén, szintén rekordot döntve, most először ugrotta meg a félmilliárd forintos határvonalat. A főtevékenységeként rádióműsor-szolgáltatással foglalkozó vállalat ráadásul tavalyi, 316 millió forintos bevételét duzzasztotta 503 millió forintra.

A csaknem 60 százalékos árbevétel-növekedés mellett ugyanakkor a nyereség nem tudott ilyen mértékben növekedni. A tavalyi, 165 milliós nettó eredmény után idén 176 millióval zárta eredménykimutatását a Phova.

Tavaly Majka volt a legtöbbet kereső hazai celeb TV2

Rúzsa Magdi Plagiguel Művészeti Szolgáltató Kft.-jének az árbevétele csökkent, azonban ez annak is betudható, hogy az énekesnő a három ikergyermeke mellett kevesebb munkát vállalt. De így is 170 milliós árbevételre tett szert 2022-ben, az adózott eredménye pedig 48 millió forint volt, sőt, év végére a cég 55 millió forintos eredménytartalékot is ki tudott termelni.

A Voiceforce Kft.-t Ördög Nóra a férjével, Nánási Pállal vezeti. A 2021-es, 314 millió forintos árbevétel után már látni a sztárok közül az első nagyobb visszaesést: 2022-ben 246 millióra csökkent a bevétel - írja a Világgazdaság.

Ördög Nóra saját szépségipari márkát is létrehozott, a Nora Beautyt 2022 szeptemberében dobták piacra. Az erre alapított közös vállalkozás, a Helia-D & Nóra Kft. annak ellenére nyitott 94 millió forintos árbevétellel és 18 milliós adózott eredménnyel, hogy tavaly még szinte alig, összesen négy hónapot volt a piacon a márka.

A legtöbbet kereső magyar celebek 2023-as listájáért kattintson ide!

Kasza Tibi feleségével és testvérével közös cége, a Manker Beauty Kft. csomagküldő internetes kiskereskedelmi szereplőként forgalmazza a műsorvezető italporait és fogyasztó tablettáit. A Manker Beauty 2021-ben 783 millió forint profitot hozott a konyhára, amiből 780-at fel is vettek a tulajdonosok. Kasza részesedése 51 százalék, így vélhetően ennek kicsivel több mint a fele nála landolhatott.

A tavalyelőtti kiemelkedő profitabilitás után ráadásul Kaszáék nem lassítanak. Döbbenetes növekedési ütemmel tavaly már 4,68 milliárd forint volt a Manker Beauty árbevétele.

További részleteket ide kattintva olvashat.