Vigyázat: visszatért egy régi átverés, az üdüléssel van kapcsolatban

Thaiföld, pálmafa, nyaralás,
vacation, couple on the beach near swimming pool, luxury travel
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 milliós bírságot szabott ki három cégre, amiért tudatosan megtévesztették az üdülési joguktól megszabadulni kívánó, gyakran idős fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság ismételten fokozott odafigyelésre és megfontoltságra figyelmeztet minden üdülésijog-tulajdonost.
Vágólapra másolva!

A nemzeti versenyhatóság tavaly indult vizsgálata megállapította, hogy három vállalkozás megtévesztette a fogyasztókat, amikor telefonos megkeresések, illetve személyes tárgyalások során valótlan tájékoztatásokat adtak számunkra üdülési joguk értékesítésének körülményeivel és feltételeivel (így a fizetési móddal és a vevő személyével) kapcsolatban.

A cégek célzottan keresték meg az üdülési joggal rendelkezőket, azt állítva, hogy egy magánszemély megvásárolná tőlük üdülési jogot, készpénzért.

A tényleges szerződésekben azonban ehelyett már pénzre nem váltható kreditek szerepeltek ellenértékként, egy zárt vásárlási rendszerben, melynek eléréséért az ügyfeleknek különböző jogcímeken (konvertálási, rendszerhasználati és aktiválási díj, forgalmi jutalék) további költségeket kellett fizetniük.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés mérlegelésekor figyelembe vette többek között, hogy a cégek által megcélzott fogyasztói kör sérülékeny és kiszolgáltatott a megtévesztő üzeneteknek, mivel azok gyors megoldást kínálnak egy jellemzően komoly anyagi megterhelést jelentő problémájukra. A hatóság tekintettel volt arra is, hogy a cégekben olyan személy is betölt vezető tisztségviselői pozíciót, aki egy elmúlt 10 évben pontosan ugyanilyen okból elmarasztalt vállalkozásnak is tagja volt, így a mostani jogsértésekre egyértelműen a törvénysértés tudatában került sor. „Tudták, hogy nekünk egy forint készpénzt sem fognak fizetni" – idézi a GVH határozata a hatósághoz érkezett, számos lakossági panasz egyikét.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2022 Song_about_summer/Shutterstock. No use without permission./Song_About_Summer

A hatóság mindezek figyelembevételével a törvényi keretek között maximálisan kiszabható bírságot, összesen 14 millió forintot szabta ki a Web Trender Kft.-re, a BIÁS Trade Kft.-re („f.a.") és az ERATEX Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-re, egyúttal megtiltva számukra a jogsértő magatartás folytatását. A GVH eltiltotta a további jogsértéstől az Üdülési Jog Károsultak Érdekvédelmi Szövetségét is, amely csupán arra szolgált, hogy elnevezésével a cégek elnyerhessék a felkeresett ügyfelek bizalmát.

Az üdülési jogok tulajdonosait célzó megtévesztő gyakorlatok a 2010-es évek egyik jellemző jogsértés-típusának számítottak, a visszatértükre utaló jelekre pedig a versenyhatóság két évvel ezelőtt hívta fel az érintettek figyelmét.

A GVH ismételten nyomatékosan azt javasolja az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit,

szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.

Az üdülési jogok kérdéskörével – a hatósági eljárással párhuzamosan – a Családbarát Munkacsoport is kiemelten foglalkozott. A GVH által tavaly életre hívott, szakmaközi munkacsoport célja az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott Fogyasztóvédelmi Kerekasztal munkájának segítése, illetve a családokat segítő jogalkotás és jogalkalmazás támogatása.