Nagy Márton: Megoldódtak az inflációt okozó problémák

NAGY Márton, kormányinfó, 2022. 05. 26.
Budapest, 2022. május 26. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. május 26-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A Világgazdaságnak adott exkluzív interjút a gazdaságfejlesztési miniszter. Az interjúban elmondta, elképzelhető, hogy lesz Baross Gábor Program 2.0, de beszélt arról is, hogy külföldi befektetőkkel tárgyalnak, és komolyan veszik a reptér visszavásárlását.
Vágólapra másolva!

Megoldódtak az inflációt kiváltó okok

Nagy Márton az inflációt kiváltó okok kapcsán így fogalmazott: „A három nagy fundamentális ok, amelyek az inflációt okozták, megoldódott: az egyik az energia ára, aminek esetében jelentős áresést láttunk; a másik a forint árfolyama, ami stabilizálódott; és a harmadik pedig, ami szintén felhajtotta az inflációt, a vállalatoknál tapasztalt ár-profit spirál, aminek ugyancsak végét látjuk.

- jelezte.

Nagy Márton az infláció letörése érdekében hozott lépésekről, az iméntiekkel összefüggésben, ezt mondta: "Sőt, azok a kormányzati intézkedések, mint például a kötelező akciózás vagy a hamarosan bevezetésre kerülő online áru-összehasonlítás, a nagyobb és erősebben generált verseny miatt is a piaci árréseket prés alá helyezi, ami az élelmiszer-inflációban jelentős csökkenést fog eredményezni már a közeljövőben."

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy korábbi felvételen Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Egy számjegyű infláció után egy számjegyű jegybanki kamatlábak jönnek

Nagy Márton beszélt arról a többször megerősített kormányzati célkitűzésről is, hogy az idei év végére egy számjegyűvé mérsékeljék az infláclót. „Év végén az egy számjegyű infláció elérése azt jelentheti, hogy 2024 tavaszára a jegybanki kamatlábak is egy számjegyűvé válhatnak. A hitelpiac tehát begyógyulhat, újraindulhat.

Ha összehasonlítjuk a kormány várakozásait a Magyar Nemzeti Bank elemzésével, van egy kisebb eltérés. Mi azt mondjuk, hogy jövőre 4 százalék lesz a növekedés és 6 százalék az infláció, addig a jegybank 3,5-4,5 százalékos GDP-bővülést tart reálisnak és 3-5 százalékos pénzromlást, tehát valamivel alacsonyabb inflációt és alacsonyabb növekedést prognosztizál. A fogyasztás mértéke lesz a kulcskérdés" - mondta.

Jelezte azt is, hogy mi az előfeltétele a kamatstop kivezetésének. „A kamatstopot akkor vezethetjük ki nagy bizonyossággal, ha az infláció után a jegybanki irányadó kamatláb is egy számjegyű lesz. A kkv-k esetében a kivezetés egy lépésben történhet meg, a lakosság esetén a rögzített kamatláb és piaci kamatláb jelentős távolsága miatt – minden bizonnyal – két lépésben."

Honvédelem, rezsivédelem, a családok és a nyugdíjasok védelme

„Nem mondunk le a GDP-arányos 2 százalékos honvédelmi kiadásokról, a rezsivédelemről, a nyugdíjasok védelméről és a családvédelemről sem. Persze ennek az volt az ára, hogy magunkon takarékoskodunk. Gazdaságfejlesztési célban is történt változás, az építőipar helyett az energiaipari beruházásokat támogatjuk, ez összefügg egy új FDI-stratégiával" - mondta Nagy Márton.

A befeketések jelentőségéről, valamint a budapesti nemzetközi repülőtér visszavásárlásáról szólva elmondta: „Nagyon sok befektetővel tárgyalunk a világ összes táján, nagyon komolyan vesszük a reptér visszavásárlását.

Lehet látni a reptér állapotát, túlzsúfolt, a gyorsforgalmi utat fel kellene újítani, gyorsvasutat megépíteni, egyszóval rengeteg infrastrukturális fejlesztésre lenne szükség. A reptér egy stratégiai eszköz, nemzetgazdasági jelentősége van."

A magyar gazdaságnak több munkaerőre van szüksége

A miniszter beszélt arról is, hogy a továbbra is rekordmagas foglalkoztatással működő, feszített hazai munkaerőpiacon egyes ágazatokban hiány van megfelelő munkaerőből, amire megoldást kell találni annak érdekében, hogy tartható legyen a gazdaság teljesítményének növelése. „Az automatizáció, robotizáció és intenzív növekedési modell mellett is lesz 500 ezer fős munkaerőigény a gazdaságban. Itt elsősorban azt kell megnézni, hogy növelhető-e az aktivitás, rendelkezésre áll-e megfelelő munkaerő, területileg lehet-e kezelni a hiányt vagy átképezni kell.

Minden évben lesz egy kvóta, amit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium fog kibocsátani, hogy hány vendégmunkás fog dolgozni az országban. Lehet növelni a munkaaktivitási rátát a gazdaságban, de realisták vagyunk, vendégmunkásokra is szükség lesz" - jelezte.

A gazdaságfejlesztési miniszterrel készített interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el.