Hatalmas árcsökkentést jelentett be a tejtermékeknél egy áruházlánc

ALDI hűtőpult
ALDI hűtőpult
Vágólapra másolva!
Az Aldi Magyarország tovább folytatja a tartós árcsökkentést, és a mai naptól 85, elsősorban hűtött termék árát csökkenti jelentősen, akár mintegy 45 százalékkal. Júniusban így 120 friss élelmiszer árát csökkentette tartósan az Aldi, illetve az állandó tejtermék kínálatának egyharmada lett olcsóbb a mai naptól. Mindezek mellett továbbra is hetente legalább 80 akciós termékkel járul hozzá az áruházlánc a magyar családok pénztárcabarát bevásárlásához - írja a cég közleménye.
Vágólapra másolva!

Magyarország legdinamikusabban fejlődő diszkontáruházlánca 2023-ban a piacon elsőként csökkentette tartósan számos vaj, majd a magyar beszerzésű trappista sajtjainak árát, most pedig újabb termékek esetében mérsékli jelentősen, akár 45 százalékkal az árakat. A mai naptól 85 hűtött árucikk, elsősorban normál és számos laktózmentes tejtermék – különböző zsírtartalmú friss, ESL- és UHT-tejek, tejföl, tejszín, kefir, natúr és gyümölcsjoghurt, vaj, túró, különböző sajtok – polci ára csökken, így a vásárlók már azonnal olcsóbban juthatnak hozzá ezekhez a termékekhez.

Tartósan csökkenti minden harmadik tejtermékének árát az Aldi Forrás: ALDI Magyarország

Néhány példa az árcsökkentésre a kedvezmény mértékével és a fogyasztói árral:

  • Kokárdás UHT tej 1,5% zsírtartalom 1 liter - 30%, 289 forint
  • Milfina Laktózmentes UHT tej 1,5% zsírtartalom csavarkupakkal 1 liter - 16%, 499 forint
  • Kokárdás UHT főzőtejszín 10% zsírtartalom 180 ml - 33 %, 319 forint
  • Milfina Kakaós tej standard / laktózmentes 1 liter - 28%, 699 forint
  • Milfina Laktózmentes natúr joghurt 3,6% zsírtartalom 250 g - 40%, 249 forint
  • Milfina Kefir 3,5% zsírtartalom 450 g - 27%, 399 forint
  • Kokárdás Natúr joghurt 3% zsírtartalom 850 g - 20%, 599 forint
  • Bio Natura Bio natúr joghurt 3,6% / 1% zsírtartalom 250 g - 25%, 199 forint
  • Enjoy Free! Laktózmentes krém-tehéntúró, 20% zsírtartalom 250 g - 29%, 549 forint
  • Kokárdás Alpesi vaj 82% zsírtartalom 250 g - 26%, 879 forint
  • Milfina Füstölt parenyica 110 g - 37%, 519 forint
  • Milfina Ementáli sajt laktózmentes 400 g - 29%, 1749 forint
  • Milfina Laktózmentes gyümölcsjoghurt 150 g - 25%, 229 forint
  • Milfina Edámi sajt szeletelt 250 g - 24%, 939 forint

A beszerzési piacon tapasztalható alacsonyabb áraknak köszönhetően a vállalat az elmúlt négy hét során már több mint 120 hűtött élelmiszer árát csökkentette 15–42 százalék közötti mértékben.

Az érintett termékek között tejtermékek, pékáruk, felvágottak, virslik, sonkák, készételek, csomagolt saláták és kávéitalok is megtalálhatók.

Ezen belül az állandó tejtermék kínálatának 33 százalékánál mérsékelte az árait az áruházlánc.

„Üzletnyitásaink és újranyitásaink alkalmából pedig jellemzően mintegy 80 akciós terméket kínálunk akár 60 százalék feletti kedvezménnyel" – mondta az árcsökkentés kapcsán Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.