Nagy a baj az ételhordó dobozok körül

ételhordó doboz
Vágólapra másolva!
Csődbe mehet az elsősorban a műanyag ételdobozairól ismert amerikai gyártó, a Tupperware.
Vágólapra másolva!

A hónap elején a cég arra figyelmeztetett, hogy kérdésessé vált, képesek lesznek-e folytatni a tevékenységüket.

Többek között a megnövekedett hiteleik okozhatnak problémát, ha nem tudnak tőkét bevonni, vagy módosítani a hitelszerződésüket

- írja a Blikk.

Egy szakértő szerint számos problémája van a cégnek, például a termékeik közvetlen értékesítésével, illetve a fiatalabb vásárlók megszólításával kapcsolatban.

A Tupperware Company gyára a belgiumi Aalst városában Forrás: Belga via AFP/Nicolas Maeterlinck/Nicolas Maeterlinck

A legnagyobb gond viszont az, hogy a hiteleik szerkezete ingatag, tavaly óta háromszor kellett újratárgyalniuk hitelszerződésüket.

A növekvő kamatok mellett csökkenő bevételek könnyen pénzügyi katasztrófába sodorhatják a társaságot.

Mindezek mellett a fogyasztók egyre környezettudatosabbak, ezért műanyag helyett fenntarthatóbb módokat keresnek az élelmiszer-tárolásra.

A vállalat részvényei az elmúlt egy évben 98 százalékos zuhanást produkáltak. A cég legfrissebb tájékoztatása szerint pedig a nettó árbevétel tavaly 18 százalékkal csökkenhetett a 2021-es évhez képest.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Shutterstock