A Velence Resort & SPA sok más vállalkozáshoz hasonlóan szintén regisztrált a pályázatra, melynek részleteit, valamint a pályázat pontos menetét az Origo ebben a cikkében mutatta be. A Velencei-tó partján található négycsillagos spa-, wellness- és családbarát szálloda, élményfürdő és strand vezetőségének részéről a stratégiai döntéshozatalban részt vevő Bársony Péter a következőket hangsúlyozta:
Fantasztikus lehetőség ez a pályázat a szálláshely és vendéglátás ágazat számára, hiszen hatalmas segítséget jelenthet a vállalkozásoknak, mind a megnövekedett rezsiszámláik fizetéséhez, mind az energiahatékonysági beruházásaikhoz."
- fogalmazott. Bársony Péter elmondta, hogy számukra elsősorban ez utóbbi a lényeges, hiszen az elmúlt években a Széchenyi 2020 pályázat segítségével már lehetőségük nyílt a Velence Resort & Spa Szálloda épületei egy részének energetikai korszerűsítésére. Ennek köszönhetően a létesítmény mára sokkal költséghatékonyabban, és energiatakarékosabban üzemel, tekintve, hogy számos megújuló energiaforrásra is támaszkodik.
A meghirdetett KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program második komponensének köszönhetően pedig - amennyiben a pályázat sikerrel végződik számukra - további energiahatékonysági beruházásokat hajthatnak majd végre.
Fancsali Gábor, a Vecsésen, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában található Airport Hotel Stáció szakmai igazgatója
nagy segítségnek tartja, hogy az ágazatot érintő új kormányzati program keretében az idei január-márciusi, és az előző évi első negyedévi villanyszámláik különbözetének akár a felét is visszaigényelhetik, vissza nem térítendő támogatás formájában.
Úgy véli: ezzel jelentős mértékben enyhíthetők azok a terhek, amelyeket az energiaárak jelentek egy ilyen vállalkozás számára.
Ennek alátámasztására azt említette, hogy wellness szállodáról lévén szó, több, rendkívül energiaigényes egység is működik náluk, amelyek fenntartása egyre drágább, ugyanis 2021-hez képest számukra a hatszorosára emelkedtek az energiaköltségek.
Elég érzékeny ágazatról van egyébként szó, hiszen a turizmus éppen csak elkezdett magához térni a Covid-járvány időszakában elszenvedett forgalomvisszaesést követően, és tavaly máris megérkezett az energiaválság, ami újra nehéz helyzetbe hozta ezeket a vállalkozásokat. Elég érzékeny ágazatról van egyébként szó, hiszen a turizmus, amely sikerrel vett rajtot a Covid-járványt követően, tavaly év végén komoly kihívásként szembesült a rezsiinflációval.
A múlt év őszén az emelkedő energiaárak hatására az Airport Hotel Stációban ezért egy olyan energetikai beruházás végrehajtása mellett döntöttek, amellyel sikerült 15 százalékos megtakarítást elérniük ennél a költségelemnél. Emellett újabb energiatakarékossági fejlesztést is tervbe vettek.
Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem - Food & Room tulajdonosa arról számolt be, hogy ők az állami támogatási forrás mindkét lábát igénybe veszik, vagyis a rezsitámogatásra és az energiahatékonysági fejlesztéseket célzó bankhitelhez szükséges önerő támogatásra is pályáznak.
Nagyon előnyösnek ítélik meg ezt a kormányzati támogatási formát, szerintük hatalmas segítséget jelent az egész szakma számára.
Kiemelte: akár az ágazat egészét, őket is rendkívüli módon sújtották az elmúlt időszakban a megemelkedett energiaköltségek.
Náluk több mint a háromszorosára emelkedett a gáz- és a villamosenergia ára, ilyen mértékű rezsiemelkedést pedig a téli hónapokban nem lehetett kitermelni. Ha viszont nagyobb mértékben árat emeltek volna, az a forgalom visszaesésével járt volna. Nem szükséges tehát különösebben részletezni, hogy mekkora segítség lesz számukra a vissza nem térítendő rezsitámogatás.
Csapody Balázs azt is elmondta, hogy a szállodai részlegen már megújuló energiaforrásokat használnak, az étterem működtetése azonban még a hagyományos energiahordozókkal történik. Ezért ez utóbbi egységnél terveznek elsősorban energiahatékonysági beruházásokat. A gázzal működő berendezéseknél a mostani pályázat segítségével mintegy 20 millió forint, az elektromos berendezéseknél pedig ennél nagyságrendekkel nagyobb értékben terveznek fejlesztéseket.
A pályázat részleteiről, az azon való indulás lépéseiről, tudnivalókról ebben a cikkben talál részletes információkat.