Mérhetetlen ingatlanvagyonnal rendelkezik a következő Nagy Ő

Jákob Zoltán
Vágólapra másolva!
Az idén Magyarország 37. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán lesz a Nagy Ő a TV2 párkereső valóságshow-jában. Jelenlegi vagyona 44 milliárd forintra becsülhető, közel harminc ingatlannal büszkélkedhet, ráadásul a gyerekeinek is építtetett önálló házat. A saját lakása pedig jóval több mint egymilliárd forintot ér.
Vágólapra másolva!

A Mokkán át a Tényekig több műsorban is megfordult már, ahol legtöbbször tetemes vagyonáról és luxuséletéről mesélt, amit láthatóan esze ágában sincs eltitkolni - írja a Blikk.

Amikor arról kérdezték a Tények Plusz című műsorban, hogy létezik-e nála lélektani határ, amennyiért már nem vásárolna lakást, mindössze ennyit mondott nevetve:

Több mint egymilliárd forintot ér a következő Nagy Ő, Jákob Zoltán luxuslakása Forrás: Jákob Zoltán/Instagram

De végül nem érte be ezzel, ennek az összegnek nagyjából a duplájáért vásárolt magának új otthont, amelyet a saját ízlése szerint teljesen átalakíttatott lakberendezőkkel. A dekoráció egy része, illetve a berendezés is kígyóbőrből és márványból készült.

Saját elmondása szerint

az övé az ország egyik legértékesebb ingatlana, amelynek az értéke jelenleg egymilliárd-háromszázmillió forint.

A luxuslakásán kívül közel harminc ingatlannal rendelkezik, ráadásul mindhárom gyermekének építtetett egy-egy saját házat is.