Lezajlott minden idők talán legnagyobb műtárgyárverése

Paul Allen
HOLLYWOOD, CA - OCTOBER 26: Co-founder of Microsoft Corporation c attend the premiere of Paramount Pictures' "Interstellar" at TCL Chinese Theatre IMAX on October 26, 2014 in Hollywood, California. Kevin Winter/Getty Images/AFP (Photo by KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Vágólapra másolva!
Összesen 1,5 milliárd dollárért adtak el csodálatos műtárgyakat a Microsoft társalapítójának, Paul Allennek az egykori gyűjteményéből egy Christie's-aukción.
Vágólapra másolva!

A Christie's New York-i aukciósház közlése szerint a valaha volt legmagasabb összegért értékesítettek műtárgyakat azon az árverésen, ahol Paul Allen, a Microsoft egykori társalapítójának gyűjteményéből adtak el tételeket – írja a The Guardian.

Az árverésen összesen 1,5 milliárd dollárért értékesítettek műtárgyakat.

A 2018-ban meghalt Paul Allen kérésének megfelelően a befolyt összeg egészét jótékony célokra fordítják majd. Allen az életében személyesen választotta ki, hogy mely festményeket és szobrokat vásárolja meg.

A 100 millió dolláros eladási árat elérő festmények közül a legtöbbet, 149,24 millió dollárt, Georges Seurat A modellek (kis változat) című, 1888-as alkotásáért ajánlottak. A pointillista mester olajfestménye három meztelen nőt ábrázol.

Korábban még sosem fizettek ennyit egy Seurat-alkotásért.

Paul Cézanne A Sainte-Victoire hegy című tájképéért 137,8 millió dollárt, Vincent van Gogh Ciprusok által határolt gyümölcsös című alkotásáért 117,2 millió dollárt, Paul Gaugin Anyaság II. című művéért pedig 105,7 millió dollárt fizettek. Gustav Klimt 1903-as alkotása, a Bükkfaerdő is rekordáron, 104,6 millió dollárért kelt el.

Georgia O'Keefe, Claude Monet, David Hockney, Andrew Wyeth és Pablo Picasso festményei, illetve Alexander Calder és Max Ernst szobrai is kalapács alá kerültek.

A 150 darabos gyűjteményből mindössze hatvanra licitálhatott a közönség szerda este, a többit csütörtökön árverezik el.

Azonban a darabokért már így is többet fizettek, mint amennyi a korábbi rekordot tartó Macklowe-gyűjteményből bejött. A gazdag New York-i házaspár hagyatéka 922 millió dollárért kelt el a Sotheby's aukciósháznál tavasszal.

Allen 1975-ben gyermekkori barátjával, Bill Gatesszel alapította a Microsoft vállalatot. Allen 1983-ban hagyta ott a Microsoftot, miután Hodgkin-limfómát, a rák egy ritka fajtáját diagnosztizálták nála. Egy időre Bill Gatestől is elhidegült, de később javult a kapcsolatuk. Allen 2000-ig maradt a vállalat vezető testületében.

Allen 2010-ben ígéretet tett rá, hogy halála után vagyonának nagyobb részét jótékony célra fordítják.

Akkoriban a Forbes magazin a világ 37. leggazdagabb embereként tartotta számon, és 13,5 milliárd dollárra becsülte a vagyonát. A most lezajlott árverést még idén nyáron jelentették be, erről az Origo ebben a cikkében írt.