Rendőrt hívott egy nő egy étteremben felszolgált étel miatt

BBQ hús, étel, sütés, grillezés, grill,
steaks cooking over flaming grill
Vágólapra másolva!
Az észak-karolinai Clyde Cooper's Barbeque étterem (USA) egyik vendége a rendőrséget hívta, miután meglátta a neki felszolgált ételt - írja a Foxbusiness. Úgy vélte ugyanis, hogy nyers húst szolgáltak fel neki.
Vágólapra másolva!

Debbie Holt, a Raleigh-i étterem tulajdonosa megpróbálta elmagyarázni a felháborodott vendégének, hogy a barbecue hús a füstölés során válik kissé rózsaszínessé, de a színe a hosszabb főzés után sem változna már érdemben.

Az alkalmazottak még Google fotókat is mutattak az elégedetlen asszonynak a füstölt húsokról,

így akárták bebizonyítani, hogy az étel valóban alaposan átsült, remélvén, hogy a magyarázat megnyugtatja őt.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2016 Joshua Resnick/Shutterstock. No use without permission./Joshua Resnick

A nő azonban nem hitt még a séfnek sem, és folyamatosan azt hangoztatta, hogy az étel még egyáltalán nincs kész, és azt kérte az éttermi dolgozókzól, hogy "főzzék meg" azt.

A tulajdonos végül felajánlotta a vendégnek, hogy kaphat csirkét a már neki kihozott hús mellé, amit a vendég el is fogadott.

- magyarázta Holt a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.

A nő, habár jóllakott, az éttermet elhagyva mégis kihívta a rendőrséget, mert úgy vélte, hogy a vezetés elutasítóan bánt vele. A tulajdonos - nem meglepő módon - megrökönyödött, amikor a rendőrök valóban megjelentek az éttermében.

"Fogalmunk sem volt róla, hogy a nő hívta a rendőröket, mert ismétlem, nem volt igazi probléma, és mindannyian jót nevettünk azon, hogy valaki nem hajlandó hallgatni az észérvekre és ő akarja a séfet tanítani a füstölési folyamatról."

Utóbb kiderült az is, hogy a vendég 1 csillaggal értékelte az étterembeli élményeit.