Fél évszázada nem volt ilyen a Hortobágyon, mint ami most történik - videó

kilenclyukú híd, Hortobágy, község
Hortobágy község, 2020. október 19. A Hortobágy folyó felett átívelő Kilenclyukú híd. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
Vágólapra másolva!
Az Agroinform.hu számolt be róla, hogy természetvédelmi és turisztikai szempontból is fontos munka kezdődött Hortobágyon. A Kilenclyukú híd környékén, 120 méter hosszú szakaszon kotorják ki a Hortobágy folyó medrét.
Vágólapra másolva!

Összesen 120 méter hosszú szakaszon folyik a munka, mely a tervek szerint egy hónapig tart és 25 millió forintba kerül.

Az alábbi videóban a látványos munkálatokat mutatjuk:

Legutóbb 50 éve kotorták

A hortobágyi csárdakertnél kezdődött a kotrás, amelynek során 120 méter hosszú szakaszon tisztítják meg a folyómedret. A Hortobágy folyónak ezt a szakaszát legutóbb 50 éve, 1972-ben kotorták ki, jól látszik, hogy azóta a nádas benőtte mindkét partot, a kilenclyukú híd középső nyílásain folyik már csak a víz. A munka során 4500m3, vagyis 8000-8500 tonna iszapot, hordalékot kotornak ki a part mellől.

"Világörökségünk a Puszta"

Az évtizedek óta várt munka a GINOP-7.1.9-17.2018.00024 számú program részeként, 25 millió forintból készül el. A Hortobágy folyó is védett terület, ezért csak akkor keződhetett meg a kotrás, miután a fészkelő madarak befejezték a fiókanevelést, emellett arra is figyelni kell, hogy az itt élő védett fajok október második felében már megkezdik a téli vermelést.

Varga László természetvédelmi tanácsadó szerint

körülbelül 30 nap áll a rendelkezésükre, hogy befejezzék ezt a mederalakítást, azért, hogy megóvják azokat a kétéltűeket, hüllőket, amik itt élnek a Hortobágy folyóban.

A Hortobágy folyó felett átívelő Kilenclyukú híd Forrás: MTI/Molnár-Bernáth László

A tervek szerint jövő hónap elejére végeznek a munkával, így a daruvonulásra és a behajtási ünnepre Hortobágyra érkezők már úgy láthatják a jövőre 190 éves Kilenclyukú hidat, amilyen az a száz éves felvételeken volt, vagyis a sűrű, több méteres nádas nem zavarja a kilátást a műemlékre.