Küszöbön a recesszió az eurózónában

Vágólapra másolva!
Bár még összességében pozitív tartományban zárt az euróövezet gazdasága, ha az egyes tagállamok teljesítményét nézzük, már kiderül belőle, hogy jön a recesszió.
Vágólapra másolva!

Az euróövezeti bruttó hazai össztermék (GDP) mindössze 0,6 százalékkal bővült az idei második negyedévben – jelentette az Eurostat. Ezzel szemben a magyar gazdaság majdnem a dupláját produkálta: a KSH közlése alapján az előző negyedévhez képest a hazai GDP 1,1 százalékkal emelkedett.

Éves alapon az első negyedévi éves növekedés az euróövezetben 5,4 százalék, az EU-ban 5,5 százalék volt. Ilyen összevetésben is hasított a magyar gazdaság: hazánkban ugyanis 6,5 százalékkal nőtt a magyar bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Amennyiben az Eurostat közlését alaposan megvizsgáljuk, nincs éppen jó bőrben a vén kontinens. Például Németországban a gazdasági növekedés negyedéves szinten nulla volt, s több tagállamban már az elmúlt hónapok zsugorodást „hoztak". Lengyelországban 2,3 százalékos volt a visszaesés, Lettországban pedig 1,4 százalékos. De mínuszos teljesítményt könyvelhetett el Litvánia és Portugália is.

Mindent összevetve: az euróövezet gazdasága a második negyedévben az első becslésnél kisebb mértékben bővült éves és negyedéves összehasonlításban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat ma ismertetett adatai szerint.