A Kentucky állambeli Shelbyville-ben található ingatlan magában foglalja az egykori lakóházat, valamint az 1959-ben alapított Claudia Sanders Dinner House éttermet is.
A vétel bravúros fogásnak ígérkezik, hiszen
a leendő tulajdonos a Claudia Sanders név védjegye mellett exkluzív emléktárgyakat is magáénak tudhat.
Morgan Hancock, a Six Degrees Real Estate társügynöke a Fox Businessnek elmondta, hogy az eladással
a cél a Sanders-örökség és az étterem továbbfejlesztése.
Hancock elárulta azt is, hogy Claudia Sanders és férje már eredetileg is egy franchise-étteremlánc létrehozásában reménykedett. Ezzel a vevőnek lehetősége lesz arra, hogy megnyithassa a KFC valódi riválisát. A Claudia Sanders Dinner House a másik, Sanders ezredes által alapított étterem.
A Sanders házaspárnak már 1984 óta nem ez az otthona, az ingatlant a Settle család vette birtokba, akik Hancockkal és Jonathan Klunk társügynökkel együtt tovább folytatták a ritka és felbecsülhetetlen értékű KFC és Sanders emléktárgyak feltárását, amelyeket szintén meghirdettek.
Habár a világ minden tájáról vannak érdeklődők a legendás relikviák megvételére, a háztulajdonosok azonban ezektől nem válnának meg külön.
"Nincs okunk arra, hogy az emléktárgyakat szétválasszuk az ingatlantól" - nyilatkozta Hancock.
A legértékesebb emléktárgy minden bizonnyal Sanders ezredes Kentucky Colonel oklevele. Ezt a címet a nemzetközösség adományozta a kivételes lakosoknak.
A népszerű relikviák közé tartozik az első KFC-zászló, amely a főhadiszállás előtt lobogott,
az eredeti KFC-vödör, a Sanders-ház aláírt vendégkönyve; és Richard Nixon elnök születésnapi levele.
A Sanders házaspár több mint 25 évig élt a Blackwood Hall néven is ismert, 5.000 négyzetméteres kentucky-i otthonban.
A konyhában még mindig megtalálható az eredeti tűzhely, amelyen az ezredes fejlesztette gasztronómiai tudását.
Az étterem megvásárlásával az új tulajdonos birtokába kerülhetnek a bútorok és a konyhai felszerelések, az ajándékbolt, valamint a világhírű déli konyha receptjei is.