Az őrült magyar bonbonkirály Amerikában

Dékány Mihály cukrászmester és Küry Klára operettprimadonna
Vágólapra másolva!
Amerikában csak "bonbonkirálynak" hívták, de az orosz cári család is azért vitette Moszkvába, hogy naphosszat az általa készített különleges édességeket kóstolgassa. Bemutatjuk a magyar Dékány Mihály kalandos életét.
Vágólapra másolva!

Hősünk Kérszigeti Dékány Mihály néven született Cegléden, 1870-ben (márványtábla őrzi az emlékét a városban). Kiskorától a cukrászmesterség érdekelte, így 12 évesen már inasként sürgött-forgott az édességek mellett. Aztán elkerült a nagy hírű csokoládékészítő mester, Gerbeaud Emil manufaktúrájához.

A cári udvartól meg sem állt Amerikáig

Dolgozott Németországban, Svájcban, Monte-Carlóban, Kijevben, majd Moszkvában is, ahol a különleges ízesítésű bonbonjai miatt a cári család alkalmazta.

Mivel II. Miklós állandóan az anarchisták célkeresztjében állt, ezért Dékány csak úgy készíthette a bonbonjait, hogy közben a cári udvar egy magas rangú tisztje figyelte, nem tesz-e valami oda nem illőt a golyócskákba.

Aztán a politika az ő életébe is beleszólt: mivel Oroszország Magyarország ellen (még az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásában) harcolt az I. világháborúban, Dékány hamarjában egy szibériai munkatáborban találta magát.

Dékány Mihály cukrászmester és Küry Klára operettprimadonna Forrás: arcanum / Az Est

A háború végén hazajöhetett: 1918 végén érkezett meg elgyötörten Magyarországra. Aztán gondolt egy merészet, és meg sem állt New Yorkig. 1923-ban pedig a magyar újságok megírták, hogy

a rangos amerikai cukrászversenyen őt választották meg a bonbonkirálynak, majd ezt a megtisztelő címet később még kétszer elnyerte. Dékány híres lett, saját cukorkagyárat nyitott.

Illusztráció Forrás: boaphotostudio / Pixabay

"A magyar cukrászok egyik legnagyobbika. Ceglédtől New Yorkig olyan karriert futott be, amilyen párját ritkítja" - ezt nyilatkozta róla Hauer Mihály, a nem kevésbé híres cukrászmester 1931-ben. "Megérdemli a bonbonkirály nevet" - írta a New York Herald Tribune pár évvel korábban. "Milliomos vállalkozó, a nemzetközi zsűri a Grand Central Palace-ban neki ítélte a fődíjat" - terjedt idehaza a legenda.

Életében a következő nagy fordulat akkor következett be, amikor egy New York-i fogadáson megismerkedett a magyar színésznővel és operettprimadonnával, Küry Klárával. 1931 augusztusában azután a bonbonkirály megjelent Budapesten, hogy feleségül kérje Küryt.

Dékány Mihály 1931-ben kérte meg Küry Klára operettprimadonna kezét Forrás: Fortepan / GGAABBOO

Egy operettprimadonna volt élete szerelme

Hatalmas feltűnést keltett a ruházatával, az akkor már 61 éves cukrász ugyanis torzonborz hajjal érkezett, az elegáns ruhájához pedig egyedi kiegészítőket alkalmazott.

A szivarzsebében női aktokat ábrázoló selyem zsebkendő díszelgett, a nyakkendőjén pedig egy fürdőruhás hölgy szerepelt, amerikai lobogóval a kezében.

A virágcsokor mellett természetesen bonbonos dobozkák is voltak nála.

A visszavonult operettprimadonna hajlott az igenre, de később megkérdezte Dékányt, hogy miből fognak megélni New Yorkban? „Hazautazom, beszélek a buffalói csokoládégyáros barátommal és nyitunk egy gyárat!" – mondta Dékány, aki itt még magabiztosnak tűnt, ám aztán napok alatt kiderült, nem is olyan jó parti, mint ahogy előadta. Szinte egyik napról a másikra kiesett a sikeres amerikai nagybácsi szerepéből.

Pesten felfogadott titkára robbantotta ki a botrányt, ugyanis egy fillért sem kapott Dékánytól, csak egy beválthatatlan, 90 pengőről szóló váltót, miközben több pénzről állapodtak meg. A titkár aztán telekürtölte a várost azzal, hogy a nagy bonbonkirálynak valószínűleg nincs is pénze.

Dékány Mihály ezek után visszautazott New Yorkba, de Küry Klára nélkül, mert a színésznő is elbizonytalanodott. Később a cukrász azt mondta, valóban nem volt sok pénze, mert egy tönkrement amerikai bankban ragadt a vagyona.

A különc bonbonkirály 1936-ban, 66 éves korában aludt el örökre.

Forrás: Újságmúzeum.hu, Sopronmedia.hu és Magyarkonyhaonline.hu