Saját szeszraktárból csempészte az alkoholt a rejtélyes férfi a politikusoknak

[Interior of a crowded bar moments before midnight, June 30, 1919, when wartime prohibition went into effect New York City

1920. január 16-án életbe lépett a 20. század egyik legambiciózusabb törvényi rendelkezése: az Egyesült Államok alkotmányának 18. kiegészítése, amely betiltotta a szeszes italok előállítását, árusítását és szállítását az ország területén. A kongresszusban mind a republikánus, mind a demokrata frakcióban jóval nagyobb volt a „száraz" (a szesztilalmat pártoló) képviselők, illetve szenátorok száma, mint a „vizeseké" (a szesztilalmat ellenzők). Az alkoholtilalom által jelölt különös időszakban a tiltás ellenére az alkoholfogyasztás még a legfelsőbb körökben sem szorult vissza – erre talán a legkiválóbb példa a washingtoni Capitolium „zöld kalapos embere", George Cassiday története, aki előbb a képviselőház, majd a szenátus tagjait látta el a munkahelyükön alkohollal.

A Múlt-kor történelmi magazin cikke szerint az 1892-ben az Egyesült Államokban egy munkáscsaládba született, ír származású Cassiday az első világháború kitörésekor, 1914-ben jelentkezett a brit hadseregbe, s mivel a katonaságnál az ellátmány része volt a szesz, saját állítása szerint már a lövészárokban „megtanult inni".

Az USA-ba visszaérkezve a háborúból, Washington D.C.-ben telepedett le. 1920-ban, az alkoholtilalom első évében már nős emberként keresett munkát, amikor egy ismerőse mondta neki, hogy

a szeszcsempészetben jó pénzt lehet keresni – egészen pontosan a Capitol Hillen (ahol a szövetségi törvényhozás épülete áll) több pénz ütheti a markát, mint bárhol máshol.

George Cassiday, a "zöld kalapos férfi" Forrás: Wikimedia Commons

Először azt hitte, barátja csupán viccel, ám hamarosan megtapasztalhatta, a honatyák szavazatai nem feltétlenül vágtak egybe az életmódjukkal.

Cassiday első vendégei rendszerint déli képviselők voltak, akik kedvelték a házilag készült, „moonshine" (holdfény) néven ismert érleletlen whiskyt. Idővel azonban, ahogy a képviselők között szájról-szájra terjedt a megbízható csempész híre, északi államokból valók is felkeresték, akik már valódi bourbont, rozswhiskyt, illetve importált skót whiskyt kerestek

Szeszraktár a kongresszusi képviselőknek

Cassiday érdekelt volt abban, hogy minél többen forduljanak hozzá szükségleteikkel, így végül New Yorkban talált egy megbízható partnert, aki be tudta neki szerezni a „valódi" italokat. Rutinja ezután az lett, hogy vonattal felutazott New Yorkba, ahol két nagy bőröndbe összeállított 40 quartnyi (körülbelül 38 liter) whiskyt, majd visszautazott a fővárosba.

Szesztilalmi gynök ver szét egy lefoglalt söröshordót az alkoholtilalom időszakában az Egyesült Államokban Forrás: Photo12 via AFP/Photo12/Ann Ronan Picture Library/Ann Ronan Picture Library

Cassiday maga sem gondolta volna, mekkora sikere lesz az alsóházban.

Habár a törvényhozás mindkét háza elsöprő többséggel szavazta meg a szesztilalmat, a csempész későbbi becslése szerint ötből négy képviselő és szenátor alkoholfogyasztó volt.

Több tucat, de talán száznál is több képviselőt látott el, és tudta jól, nem ő az egyetlen ember, akitől vásárolnak.

Egyetlen gondja az volt, hogy napi szinten egy vagy több bőröndnyi illegális szesszel kellett besétálnia a Capitoliumba, az azt őrző rendőrökön keresztül. Végül az egyik képviselő ajánlott neki egy megoldást – hozzon létre belső „lerakatot". A helyszín nem a Capitolium, hanem a közelben lévő képviselői irodaház lett, ahol a képviselő segítségével saját irodát kapott, amelyet szeszraktárrá alakított.

Két férfi szeszes üvegek tartalmát önti a csatornába az alkoholtilalom idején Forrás: Getty Images/Hulton Archive

1925 márciusában azonban változás következett: a képviselői irodaháznál őrködő rendőr megállította az eddigre már jelképpé vált zöld kalapját viselő Cassidayt, és átvizsgálta csomagjait, majd letartóztatta.

A sajtó azonnal lecsapott a hírre, hogy a kongresszusi képviselők külön bejáratú szeszcsempészt alkalmaznak.

Cassiday bűnösnek vallotta magát, és 60 napot töltött börtönben. Ez azt is jelentette, hogy kitiltották a képviselői irodaházból.

Az alsóházból a felsőházba

A mindig találékony és immár ismert Cassiday azonban újra elkezdte felépíteni üzletét, ezúttal a kongresszus felsőházában. Itt már nem találta annyira kedvére valónak a társaságot, arányaiban azonban ugyanannyi alkoholfogyasztó volt a szenátorok között, mint a képviselőházban. Egyikőjük könyvei mögött tartotta irodájában a szeszt. Az illető sosem italt kért tőle, hanem „új olvasnivalót", Cassidayről pedig mint a „könyvtárosáról" beszélt.

1929-ben Cassiday már négy éve a szenátusban dolgozott, amikor Charles Curtis alelnök tudomást szerzett tevékenységéről, és felszólította a szesztilalom érvényesítésére létrehozott szövetségi rendőri szerv, a Prohibition Bureau fejét, hogy vegye kézbe az ügyet.

Zsúfolásig telt bár New Yorkban, másodpercekkel az Egyesült Államokban elrendelt szesztilalom életbe lépése előtt Forrás: loc.gov

1929-ben ráállítottak egy ügynököt, aki több sikertelen próbálkozás után végül azzal az üzenettel csalta lépre Cassidayt, hogy egy, a Capitolium parkolójában lévő autóhoz vigyen egy megadott időpontban hat üveg gint. Amikor 1930. február 18-án a megbeszélteknek megfelelően megjelent a csempész, a Prohibition Bureau ügynökei várták, és a gin mellett Cassiday „kis fekete könyvét" is lefoglalták, amelyben vásárlóit és rendeléseiket tartotta számon.

Még a börtönben is kivételeztek vele

Cassidayt 18 hónap börtönre ítélték. Miközben fellebbezésének eredményére várt, cikksorozatot jelentetett meg évtizedes tevékenységéről a Washington Post című lapban, amellyel az 1925-ösnél jóval nagyobb botrányt robbantott ki. Egyetlen honatyát sem nevezett meg, módszereiről és klientúrája kiterjedtségéről, szokásairól azonban részletesen beszámolt.

A csempész fellebbezését elutasították, így megkezdte börtönbüntetését – a maga módján. A csaknem tíz év alatt felépített kapcsolati hálója lehetővé tette, hogy egyetlen éjszakát se kelljen rácsok mögött töltenie.

Saját maga ment reggelente otthonról autóval a börtönhöz, ahol eltöltötte a napot, majd este hazament.

A későbbiekben egy cipőgyárban, majd szállodákban dolgozott Washington környékén. 1967-ben, 74 évesen halt meg.

A tilalom megszüntetését végül nem is annyira a polgárok ellenkezése, vagy a szervezett bűnözés elharapódzása hozta el, hanem a nagy gazdasági világválság által felnagyított jövedékiadó-kiesés. A 18. alkotmánykiegészítést a 21.-kel vonták vissza 1933. december 5-én.