A fiatalok idén bevezetett szja-mentessége népszerűbbé tette a diákmunkát

Mi fán terem a nyári diákmunka? - Minden egy helyen
Vágólapra másolva!
Az idén január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét nem terheli 15 százalékos személyi jövedelemadó, ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát - közölte saját adatai alapján az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az adókedvezménynek is köszönhető, hogy

közel 65 százalékkal több jelöltet regisztráltak az első negyedévben, mint egy évvel korábban.

Az év első három hónapjában átlagosan bruttó 1.450 forintot fizettek óránként a diákmunkáért. Az szja-levonás eltörlése önmagában tehát közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét - írták.

Tapasztalataik alapján az év első hónapjaiban mind a fizikai diákmunkák, mind a kevésbé komplex irodai adminisztrációs tevékenységek esetén 1400-1500 forint között alakult a diákok átlagos órabére. Az olyan állások esetében, amelyeknél valamilyen speciális tudásra (például ritkább idegen nyelvek ismeretére) van szükség, az órabérek ennél magasabbak voltak, 1700-1800 forint körül mozogtak.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Trenkwalder által megkérdezett diákok a diákmunkához kapcsolódó motivációk között az anyagi függetlenség megteremtése mellett csaknem ugyanolyan

fontos szempontnak tartják, hogy már a tanulmányaik során munkatapasztalatot szerezzenek:

előbbi 70, utóbbi 51 százalékuk számára jelent fontos motivációt.

Jelenleg az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet keretében foglalkoztatott diákok 32 százaléka az adminisztráció, asszisztencia területén dolgozik, 31 százalékuk gyakornoki tevékenységet végez a tanulmányaihoz kapcsolódó álláshelyen. 22 százalékukat a termelés, gyártás, logisztika területén foglalkoztatják, 15 százalék pedig rendezvényekhez és a vendéglátáshoz kapcsolódó feladatokat lát el. Ez utóbbi az a terület, amely a nyári szezonban a jelenleginél jóval nagyobb szeletet fog idén is kihasítani a diákfoglalkoztatás tortájából.

"Az év végi ünnepi időszak előtt a kereskedelmi és logisztikai szektor megugró munkaerőigénye (csomagolás, kiszállítás) miatt a diákbérek ezeken a területeken is 1.700 forint fölé ugrottak. A szezon végét követően e szektorok munkaerőigénye megcsappant, ám a most elérhető munkalehetőségeket jellemző 1.450 forint körüli átlagbérrel a bevezetett szja-kedvezménynek köszönhetően egy diák ugyanannyi munkával ma sem kap a számlájára kevesebb pénzt, mint a korábbi bruttó 1.700 forintos átlagórabér esetében" - idézi a közlemény Nógrádi Józsefet, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatóját.