Kontinensszerte növekednek a lakásárak

Ingatlan, lakás, albérlet, illusztráció, 2022, EMBERI LAKHELY ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA Lakóépület lakótelep utcakép város városkép
Budapest, 2021. szeptember 11. Felújított lakóházak az 1938-1941 között, fővárosi kislakásos lakótelepként épült Pongráctelepen, a X. kerület, Kőbánya Laposdűlő városrészében, a Gyöngyike utcában. A húsz lakóépületben lévő 818 lakás fürdőhelyiség nélkül létesült a munkáscsaládok számára. A bérházak mellett fürdőház, posta, rendőrőrs, fodrászat, szatócsbolt, községi élelmiszerbolt, lóhúsbolt, trafik, tejcsarnok, kocsma és mozi is helyet kapott. A telep egészét 1941-ben kerítéssel vették körül, a bejáratokat kapuval zárták (este 10 órától), a Pongrác út felőli két „főbejáratnál” még kapusszolgálat is volt. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az áremelkedés kézzel fogható a hazai ingatlanpiacon – akár vásárlásról, akár bérlésről van szó –, az viszont talán meglepetés, hogy mértéke az EU-s tagállamok közül az egyik legmagasabb. A Duna House szakértői szerint hazánk európai szinten így is a középmezőny végén helyezkedik el az „árversenyben". Az emelkedésnek még nincs vége - írja közleményében a Duna House. 
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió országaiban tapasztalt bérleti díjak és lakásárak 2021 harmadik negyedévében is folyamatosan emelkedtek, átlagosan 1,2, illetve 9,2 százalékkal 2020 azonos időszakához viszonyítva – közölte legfrissebb jelentésében az Eurostat.

A bérleti költségek kisebb mértékben, de folyamatosan növekedtek 2010 óta,

míg a lakásárakban nagyobb ingadozás volt megfigyelhető. A 2011-2013 közötti meredek csökkenést követően stagnáltak az árak, majd 2015 év elejétől gyors ütemű és nagy mértékű drágulást lehetett tapasztalni. Az elmúlt közel 12 évben az albérleti költségek 16, a lakásárak pedig 39 százalékkal emelkedtek meg.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Ha csak 2021 harmadik negyedévét vizsgáljuk, az Eurostat Lakárárindexe 9,2 százalékkal nőtt egy év alatt. Az éves áremelkedés üteme az EU tagállamok felénél megközelítette a 10 százalékot, a legmagasabb értékeket Csehországban (+22 százalék), Litvániában (+18,9 százalék), Észtországban (+17,3 százalék) és Hollandiában (+16,8 százalék) regisztrálták. Az előző negyedévvel való összehasonlításban az észtek kivételével ugyanezen országok vezetik a rangsort, míg az EU átlag 3,1 százalék volt. Hasonló mértékben nőttek az árak hazánkban is (2,9 százalék), éves szinten pedig több mint 12,5 százalékos drágulást tapasztaltak a szakemberek.

A KSH legfrissebb lakáspiaci jelentése szerint a 2015. évi bázison, az Eurostat összevont lakásárindex módszertana alapján a magyarországi áremelkedés elérte a 208 százalékot, ami továbbra is a legmagasabb érték az adatot közlő országok közül. A bázisidőszaki érték kétszereséhez közelít az index Csehországban (189,6 százalék), emellett Izlandon, Luxemburgban és Portugáliában is kiemelkedő ütemben nőttek az árak. A volt szocialista országokban – Románia kivételével – pedig mindenütt az EU-s átlag (138,8 százalék) feletti volt a lakások drágulása az elmúlt 6 év tekintetében.

– kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „Az albérletekért átlagosan 160.000 forintot kell fizetni havonta, egy belvárosi lakást pedig már 1 millió forint feletti négyzetméteráron lehet megvásárolni Budapesten. A Numbeo legfrissebb adatai szerint Horvátországban, Észtországban és Szerbiában közel azonos árszínvonallal lehet számolni, ennél olcsóbban viszont olyan államok fővárosaiban lehet lakást vásárolni, mint Románia vagy Görögország. Az összehasonlítást azonban nem szabad csak az árak mentén végezni, hiszen a lakosság jövedelmi helyzete is más-más az adott országokban, ami jelentősen befolyásolja a lakásárak alakulását Európa egyes részein a vizsgált időszakban."

A Duna House 2022 első negyedéves értékesítési adatai alapján publikálta legfrissebb országos lakásárindexét, amely érzékelteti az elmúlt időszak lakásárváltozásának irányát. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéke kiugró, 231 ponttal ismét rekord szinten zárt. Reálértéken szintén csakugyan növekedés tapasztalható, de kisebb ütemű.

A Duna House szakembere szerint

a közeljövőben a globális ingatlanpiac lakhatási célú keresletére a legnagyobb bizonytalanságot az energiaárak jelentős és tartós emelkedése jelenti.

Ez az inflációba begyűrűzve az élet minden területét megdrágíthatja, mérsékelve ezáltal az elkölthető jövedelem növekedési ütemét. Az emelkedő kamatkörnyezet miatt dráguló hitelek és a szigorodó hitelezési folyamatok pedig a finanszírozási oldalon okozhatnak majd nehézséget.