A miniszter szerint a korábban bevezetett gabona-, olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettség sikeresnek minősíthető, az intézkedés elérte célját. Hozzátette, a rendkívüli világpiaci kereslet ellenére sikerült elkerülni a hazai kivitel megugrását, így a belső ellátást sikerült megvédeni.
A tárcavezető kifejtette,
az orosz-ukrán konfliktus továbbra is komoly bizonytalanságot hordoz a mezőgazdasági termények világpiacán, a hazai árumozgások szoros nyomonkövetése ezért továbbra is szükséges.
Nagy István kiemelte, kontrollra van szükség ahhoz, hogy az élelmiszer- és a takarmányipar számára megfelelő mennyiségű termény álljon rendelkezésre.
Ennek megfelelően a kormány két hónappal - július közepéig – meghosszabbította az intézkedést.
Ha úgy ítéljük meg, hogy a készletet védeni kell, az állam élni fog elővásárlási jogával - hangsúlyozta a tárcavezető. Nagy István leszögezte, a kormány minden lehetséges intézkedést megtesz a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében.