Japánban megadóztatnák az üresen álló házakat

japán,ház,tradicio
Pár régi kereskedőház még ma is érintetlenül áll a nagyvárosok eldugott utcáiban - illusztráció
Vágólapra másolva!
Kiotó városa azt tervezi, hogy megadóztatja az üresen álló házakat. A településen ugyanis ezrével találhatók olyen ingatlanok, melyek állaga rohamosan romlik. A vezetés most új adóval kíván nyomást gyakorolni a tulajdonosokra.
Vágólapra másolva!

Kiotó városvezetése azt tervezi, hogy megadóztatja az üresen álló házakat – írja az RT.com a japán sajtó forrásai alapján.

A városban ugyanis nagyjából 15 ezer üresen álló ház található, melyek állaga folyamatosan és gyors ütemben romlik.

A háttérben az áll, hogy a tulajdonosok nem adják el az ingatlanokat, mivel azzal számolnak, hogy a gyerekeik és unokáik használhatják majd azokat. Mindazonáltal az üresen álló és teljesen gondozatlan épületek állapota gyorsan romlik.

Japánban egyre nagyobb problémát jelentenek az üresen álló ingatlanok Forrás: Gaál Csaba

Az új adó célja, hogy meggátolja az ingatlanállomány állagromlását. A tervezet szerint az üresen hagyott ingatlanok tulajdonosainak fizetniük kellene a városvezetésnek, amely a befolyó összeget az épületek fenntartására fordítaná.

A tervezet benyújtói emellett abban reménykednek, hogy az adó elősegíti, hogy a tulajdonosok esetleg bérbe adják vagy eladják a házakat, ahelyett, hogy hagyják azokat üresen lepusztulni.

A jelenség pedig egyáltalán nem marginális. Ahogy ugyanis Japán népessége folyamatosan csökken, az üresen álló ingatlanok problémája egyre nő. 2018-ban például a teljes japán ingatlanállomány mintegy 14 százaléka (nagyjából 8,5 millió ingatlan) állt üresen. A Nomura Research előrejelzése szerint pedig ez az arány 2038-ra elérheti a 31 százalékot, ami akkorra 22 millió ingatlant érinthet.