Ismét emelkedett a jegybanki alapkamat

MNB Magyar Nemzeti Bank, Budapest, épület
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank 15 bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 1,8 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A testület a kamatfolyosó két szélét is 15 bázisponttal emelte.

Magyar Nemzeti Bank Fotó: Polyák Attila - Origo

A Monetáris Tanács keddi ülésén a monetáris kondíciók szigorításának folytatásáról döntött, a döntéshozók értékelése alapján az inflációs kilátások és az ezeket övező, továbbra is felfelé mutató kockázatok egyértelműen a júniusban megkezdett kamatemelési ciklus havi ütemű folytatását indokolják

- írta a jegybank a kamatdöntést követően kiadott közleményében kedden.

Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg. A monetáris tanács megítélése szerint az egyhetes betéti eszköz kamatának az alapkamatéval azonos mértékű emelése indokolt.

A közlemény szerint a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.