Soha nem látott mértékben emelkedhetnek jövőre a nettó keresetek

forint, bankjegy
Vágólapra másolva!
Gyorsuló bérkiáramlásra lehet számítani a következő hónapokban, hamarosan visszatérhet a korábbi tíz százalék fölötti reálkereset-növekedés - vélekedtek a Világgazdaság által megkérdezett szakértők 
Vágólapra másolva!

Soha nem látott mértékben,

akár 60 százalékkal is emelkedhetnek jövő év elején a nettó keresetek, ha februárban megkapják a rendőrök a hathavi bónuszt, és a családoknak járó adó-visszatérítés azzal egy időben megérkezik.

Ez megdobja az éves átlagot is – mondta a VG-nek Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A szakember hozzátette: jelentősen elválhat egymástól a nettó és a bruttó bérek növekedési üteme: az adó-visszatérítés és a 25 év alattiak szja-kedvezménye miatt a nettó bérkiáramlásban hatalmas ugrás várható.

Emellett a minimálbér és a garantált bérminimum – várhatóan – 19 százalékos emelésének köszönhetően a bérdinamika is tovább erősödhet, az idei 9-9,5 százalék után 2022-ben ismét 13-14 százalék fölött növekedhetnek a bruttó keresetek.

Az elemző szerint a jövedelmi transzferek hatására idén és jövőre is 8 százalékkal emelkedhet a bruttó hazai termék.

"Átmeneti volt a reálkeresetek júniusi visszaesése" – erről beszélt a VG-nek Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. A szakember szerint hamarosan

újra bővülni fog a fizetések reálértéke,

ugyanakkor óvatosságra intett a bérstatisztikákra vonatkozóan, amelyek szerinte korlátozottan informatívak a tényleges folyamatokról.

Suppan Gergely szerint a következő hónapokban visszapattan a 8,5-9 százalékos tartományba a bérnövekedési ütem.

Ez jövőre tovább emelkedhet, miután az orvosok bérrendezésének következő üteme mellett szintén január elsején jön az ápolói keresetek utolsó, 30 százalékos emelése. A Takarékbank 9-10 százalék fölötti, a Raiffeisen Bank ennél kisebb, 6 százalék körüli bővülést vár reálkeresetekben 2022-ben.