Így segítik az egyetemisták megfizethető bérlakáshoz jutását

kollégium albérlet költözés doboz növény
Vágólapra másolva!
A közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból álló kínálatból a legmegfizethetőbb és legmegfelelőbb lakások közül választhatnak a Budapest Corvinus Egyetem (BCE) és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói a két intézmény és az ingatlan.com együttműködésének köszönhetően.
Vágólapra másolva!

A felsőoktatási intézmények a napokban hozzák nyilvánosságra, hányan kapnak kollégiumi férőhelyet, akik pedig nem jutnak ilyen lehetőséghez, jellemzően lakásbérlőként lépnek ki a lakásbérleti piacra.

Az ő helyzetüket könnyíti meg az ingatlan.com, valamint a Budapest Corvinus Egyetem (BCE) és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) most induló partnersége.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az elmúlt években emelkedő bérleti díjak miatt nem volt könnyű az egyetemvárosokban lakhatási megoldást kereső diákok helyzete. Ezt jelzi többek között az is, hogy a KSH-ingatlan.com lakbérindexe 2020 januárban érte el a csúcsot, akkor az országos átlagos bérleti díjak 45 százalékkal haladták meg a 2015-ös lakbérszintet.

Illusztráció Fotó / 123RF

Az ingatlan.com és a két egyetem együttműködésének köszönhetően a teljes, közel 19 ezer kiadó lakás és ház alkotta országos kínálatból a BCE és az ELTE által előírt kritériumok szerint ajánlják az egyetemistáknak a legmegfelelőbb és legmegfizethetőbb albérleteket. A feltételek között szerepel többek között

  • az egy főre jutó havi lakbér maximális összege,
  • a minimális lakóterület mérete,
  • az egyetemekhez való közelség
  • és a kedvezményes összegű kaució.

Szintén lényeges kritérium a jelenlegi helyzetben, hogy egy esetlegesen bekövetkező újabb járványhullám esetén a tulajdonos rugalmas feltételekkel biztosítson kiköltözést a diákoknak, ha ők az albérletből való távozás mellett döntenek.

Nemcsak a hallgatók, de a bérbeadók is kapnak garanciát a program keretében, mivel ezekre a bérleményekre is kiterjednek az intézmények etikai szabályzatai. A nem rendeltetésszerű lakáshasználat így akár fegyelmi eljárást is vonhat maga után.

Az együttműködések célja a hallgatók megfizethetőbb lakhatása, ezért a tulajdonosok vagy ingatlanközvetítők a portálonn meghirdetett ingatlanai ingyenesen bekerülhetnek az egyetemi programba, amennyiben azok megfelelnek az intézmények által előírt feltételeknek.