Még mindig a nyomtatott könyvek uralják a világpiacot

könyv, könyvek, könyvespolc, illusztráció, homeoffice, otthoni munka
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a világban az e-könyvek iránti kereslet. Mindazonáltal a friss statisztikákból az látszik, hogy a hagyományos, nyomtatott könyvek még mindig komoly fölénnyel uralják a globális könyvpiacot.
Vágólapra másolva!

Napjainkra az e-könyvek mindennapossá váltak, aminek számos oka van. Kevesebb helyet foglalnak, és környezetkímélőbbek is, mint a hagyományos, nyomtatott könyvek. Utóbbiak varázsa azonban a 21. századra sem kopott meg.

A statisztikákból pedig az látszik, hogy a világ jelentős része továbbra is ragaszkodik a klasszikus könyves élményhez.

Miként a Statista alábbi ábráján is látszik, az e-könyvek még mindig igen komoly lemaradásban vannak a nyomtatott könyvekkel szemben. Még az Egyesült Államokban is ez a helyzet, ahol az e-könyvek globális viszonylatban is kiugróan népszerűek. Az USA-ban is azt láthatjuk ugyanis, hogy a lakosságnak mindössze 23 százaléka vásárolt tavaly e-könyvet, míg a nyomtatott könyvek esetében ez az arány 45 százalék volt. (Az alábbi grafikonon kék szín jelöli azt, hogy a lakosság hány százaléka vásárolt e-könyvet, míg az áttetsző jelölés azt mutatja, a lakosság hány százaléka vásárolt nyomtatott, hagyományos könyvet.)

Az egyes országokon belül a 2020-ban e-könyvet és nyomtatott könyvett vásárlók (becsült) aránya Forrás: Statista

A két típus közti legkisebb eltérés egyébként Kínában mutatkozik, ahol a lakosság 24,4 százaléka vásárolt e-könyvet tavaly, míg nyomtatott könyvet 32 százalék.

A legnagyobb különbség pedig Németországban volt a vizsgált országok körében. Ott a lakosságnak 10,4 százaléka vett csupán e-könyvet 2020-ban, míg nyomtatott könyvet 58,2 százalék.

Érdekesség, hogy Németországon kívül csak Franciaországban mérték azt, hogy a lakosság több mint fele vásárolt nyomtatott könyvet a tavalyi évben.

Mindez tehát arra utal, hogy a nyomtatott könyvek várhatóan még jó ideig velünk maradnak. Lehet, hogy az e-könyvek sokszor praktikusabbak, ám továbbra sem tudják pótolni a nyomtatott könyvek által kínált élményt.