Felújították az ország egyik legnépszerűbb erdei vasútját- galéria

Kismaros, 2021. augusztus 24. Felújított Rába Mk 48 típúsú dízelmozdony a Királyréti Erdei Vasút Kismaros állomásán 2021. augusztus 24-én. Ezen a napon átadták a felújított Királyréti Erdei Vasutat, amelynek teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból újult meg a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút - mondta Nagy István kedden Szokolyán.
Vágólapra másolva!

Az agrárminiszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a Királyréti Erdei Vasút teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. Hozzátette, hogy Kismaros és Szokolya településeken a zajterhelés csökkentésére zajcsökkentő betéteket helyeztek el.

- fogalmazott az agrárminiszter.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a felújított Királyréti Erdei Vasút átadási ünnepségén Királyréten 2021. augusztus 24-én Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nagy István hangsúlyozta, hogy

2010-től a kormány tudatosan kezdte el az ökoturisztikai hálózatok fejlesztését, amelynek keretében 20 milliárd forintból megújították az erdei turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrát.

Nézze meg az ünnepélyes átadáson készült képekből készült galériánkat!

NÉMETHNÉ PINTÉR Csilla; NAGY István; RÉTVÁRI Bence; KISS László
NAGY István
NÉMETHNÉ PINTÉR Csilla; NAGY István; RÉTVÁRI Bence; KISS László
NAGY István
NÉMETHNÉ PINTÉR Csilla; NAGY István; RÉTVÁRI Bence; KISS László
NAGY István

Kitért arra, hogy a Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek:

  • ez idő alatt épült a csóványosi kilátó,
  • a királyréti kiránduló központ,
  • a Toronyalja pálos emlékhely,
  • a várhegy kilátó,
  • valamint tanösvények, parkolóhelyek, pihenőhelyek és játszóterek.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2010 előtt nem jutott pénz ilyen felújításokra.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszédet mond az ünnepségen Forrás: MTI/Mohai Balázs

A kormánynak azzal kellett szembesülnie, hogy ha nem kezdi meg a kisvasutak felújítását, akkor azokat balesetveszély miatt sorra be kell zárni - mondta, hozzátéve: a kabinet az első ütemben 10 milliárd forintot, a második ütemben 12 milliárd forintot biztosított a kisvasutak renoválására.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy

tavaly 33 százalékkal nőtt a Dunakanyarba látogató turisták száma és a növekvő létszámot növekvő lehetőségekkel ki is tudja szolgálni a térség.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond a felújított Királyréti Erdei Vasút átadási ünnepségén Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mohai Balázs

Hozzátette, hogy aki a kisvasutat használja, annak fontos a környezet értékeinek a megóvása. "Ide a Börzsönybe napelemes kisvasúttal is lehet már érkezni, a Vili1 és a Vili2 is várja a látogatókat" - fűzte hozzá az államtitkár.