A szétesés szélére juthat a frigyláda országa

etiópia, etióp, tigre, tigré, tigray, tigrinyák, konfliktus
People gather at a gas station during a food distribution organized by the Amhara government near the village of Baker, 50 km southeast of Humera, in the Tigray Region of Ethiopia, on July 11, 2021. (Photo by EDUARDO SOTERAS / AFP)
Vágólapra másolva!
Miközben a világ figyelme az afganisztáni válságra irányul azután, hogy mintegy húsz évnyi, az USA vezette nyugati jelenlétet követően a hányatott sorsú ország augusztus közepére hetek alatt visszazuhant a szélsőséges iszlamista tálibok kezei közé Joe Bidenék elhibázott kivonulási stratégiája miatt, a Föld egy ahhoz képest távoli pontján egy másik konfliktus is egyre fenyegetőbb színezetet kezd ölteni. Csakhogy az Etiópiában immár mintegy nyolc hónapja zajló eseményekről mintha hajlamos lenne elfeledkezni a világ akkor, amikor a nemzetközi sajtóhíreket a kabuli reptéren uralkodó káosz és a tálibok kegyetlenkedései uralják. Pedig az etiópiai, gyökereit tekintve részben hosszú évtizedekre visszanyúló konfliktus ugyanúgy komoly kihívást jelenthet a nemzetközi közösségnek, mint az afganisztáni helyzet. Már ha a politikai és gazdasági súlyuknál fogva jelentős országok hajlandók komolyan venni egy 100 milliós afrikai ország esetleges szétesését és annak következményeit, melyet, amennyiben az megtörténik, többen máris a Szovjetunió megszűnésével összehasonlítható katarzisként emlegetnek.
Vágólapra másolva!

Az éhezők országából gazdasági sikerek állama

Etiópiáról sokaknak talán még mindig az éhínség jut az eszébe, az 1980-as években a világ sajtóit bejárt képek a táplálék hiányától felpuffadt hasú kisgyerekekről, mely csak egyik következménye volt a hatalmas országot sújtó, véres és elnyúló polgárháborúnak. A fegyveres összetűzések ráadásul nem is mindig jól körülhatárolható erővonalak és érdekek mentén zajlottak, hanem egyik konfliktus vezetett át a másikba, sok szenvedést okozva civileknek és katonáknak egyaránt. Sokan tartanak attól: ami most zajlik az ország északi térségében, Tigré tartományban 2020 késő ősze óta, előidézheti azt, hogy újra hasonló nagyságrendű humanitárius krízis alakuljon ki – illetve mélyüljön azzá a már most fennálló –, ugyanolyan drámai felvételekkel szembesítve a világot, mint néhány évtizede.

Mintegy 19000 fő átmeneti szálláshelyéül szolgáló tábor iszükségkórházát készítik munkások Tigré fővárosában, Mekelében, idén június végén Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

A jelenlegi konfliktus főbb elemeinek bemutatása előtt meg kell említeni: Etiópia az elmúlt évtizedekben, különösen az elmúlt években, látványos gazdasági fejlődésen ment keresztül, melyek lendülete még az egyébként csak nemrég lezárult eritreai konfliktus idején sem tört meg. A világ egyik legszegényebb, hatalmas területű és változatos földrajzi adottságú, mintegy 83 etnikai csoport és 100-nál is több nyelv illetve nyelvjárás otthonául szolgáló országából a nemzetközi mércék szerint is az egyik legdinamikusabban fejlődő állammá vált. Az egy főre jutó GDP 2000 és 2018 között a nagyon alacsony 120 dollárról a 2016-2017-es pénzügyi évre 863 dollárra emelkedett. Köszönhető ez persze annak, hogy a GDP már az 1980-as évek végén jelentős növekedésnek indult, igaz, alacsony bázisról, a 2010-es években pedig évi 6-8 százalék körül mozgott a bővülés mértéke, sőt, a korábbi prognózisok - mutatja a Statista összesítése - a következő évekre 8 százalék feletti reálnövekedést (az infláció hatását figyelembe vevő) jeleztek előre:

Statistic: Ethiopia: Growth rate of the real gross domestic product (GDP) from 2016 to 2026 (compared to the previous year) | Statista
Find more statistics at Statista

Ezt a növekedést pedig egy jelentős szerkezetváltozás kíséri: míg az ország agráriumának teljesítménye évtizedes távlatban csak kis mértékben csökkent, lényegében kiegyenlített maradt, addig az ipari termelés GDP-ből való részesedése - a szolgáltatások zsugorodása mellett - több mint háromszorosára bővült:

Statistic: Ethiopia: Share of economic sectors in the gross domestic product (GDP) from 2010 to 2020 | Statista
Find more statistics at Statista

Ehhez kapcsolódik az is, hogy Etiópiában jelentős ásványianyag-készlet, azon belül nemesfém-potenciál vár még kiaknázására, ahogy arról az Origo beszámolt. A gazdasági eredmények kapcsán érdemes megemlíteni a nemzeti légitársaság, az Ethiopian Airlines jelentőségét, illetve a tervezett új légikikötőt a főváros, Addisz-Abeba mellé, mely egyben a kontinens legnagyobbja lesz.

A gazdaság mellett pedig olyan fontos mutatókban is jelentős javulás jelentkezett, mint például az alapfokú oktatásba bekapcsolódók arányában, ami a Világbank adatai szerint mintegy húsz év alatt a 30 százalék alatti szintről 2015-re gyakorlatilag elérte a 100 százalékot:

A szegénységi küszöb alatt élők aránya húsz év alatt 50 százalékról 23,5 százalékra csökkent.

Persze egy ekkora, minden tekintetben sokszínű országot könnyelműség lenne kizárólag gazdasági sikertörténetként leírni. Az országon belüli fejlettségi eltérésekre jó példa, hogy míg Addisz-Abebában és más nagyvárosokban – jelentős részben kínai hitelből – modern utak és más infrastruktúrák épülnek, addig számos déli terület továbbra is szinte teljesen elzárt a külvilág elől – például az Omo-völgy félnomád közösségeit csak körültekintő szervezéssel, úttalan utakon zötykölődve lehet megközelíteni.

Számos külföldi beruházás valósult meg az országban, elsősorban a szövetségi főváros, Addisz-Abeba térségében Forrás: Hans Lucas via AFP/Eric Lafforgue / Hans Lucas/Eric Lafforgue

Etiópiában magas a munkanélküliségi ráta, a magas infláció pedig folyamatos veszélyként van jelen az országban. S bár lassan befejezéséhez közeledik a Nílusra épített grandiózus, duzzasztóval kombinált vízerőmű, ahogy az Origo bemutatta, az regionális konfliktusok újabb forrása lehet amellett, hogy valóban rengeteg ember számára biztosíthatja az elektromos áramot.

2020 július hónapban készült felvétel a GERD-ről, azaz a Nagy Etióp Megújulás Gátról Forrás: AFP/Adwa Pictures

Etiópiában a gazdasági fejlődés kétarcúsága mellett rengeteg társadalmi, nem ritkán etnikai feszültséggel is meg kell küzdeni. Tavaly ősz óta azonban olyan konfliktus mételyezi az országot, mely legrosszabb esetben újra évekre-évtizedekre visszavetheti az ország fejlődését és a világ fejlettebb részeihez való felzárkózását.

Lapozzon a cikk második oldalára, ahol összefoglaljuk az elmúlt évtizedek etiópiai fejleményeit, melyek részben a jelenben zajló konfliktusig vezettek!