Már több mint 42 ezren igényelték az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását

SCHANDA Tamás János
Budapest, 2020. október 28. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a szakképzésben tanulók általános ösztöndíjának érkezéséről tart sajtótájékoztatót a minisztériumban 2020. október 28-án Schanda Tamás elmondta, október 28-án és 29-én megérkeznek az általánosösztöndíj-utalások a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira. A technikumban tanulók 8050 forintot, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 100 forintot kapnak havonta, amíg ágazati alapoktatásban vesznek részt. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Már több mint 42 ezren igényelték az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását - tájékoztatott közleményben Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus azt írta, hogy

a hazai foglalkoztatás "lényegében visszanyerte" a vírusválság előtti formáját.

Ismét 4,6 milliónál többen dolgoznak Magyarországon, az álláskeresők száma a tavaly nyári csúcs óta 110 ezerrel csökkent - fűzte hozzá.

A kormány a gazdaság újraindítását jelenleg is többféle munkaerőpiaci intézkedéssel ösztönzi, ezek közé tartozik az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása. Hozzátette:

a 219 ezer forintos egyszeri támogatásra már több mint 42 ezer igénylést nyújtottak be összesen 9,2 milliárd forint értékben.

Mint Schanda Tamás rögzítette, a kormány célja továbbra is az, hogy

Álláspontja szerint a munkaalapú gazdaság kiépítésében a 2010 után elért eredmények válságállónak bizonyultak, 2021 első negyedévében az uniós tagállamok közül Magyarországon bővült a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára Forrás: MTI/Soós Lajos

Az államtitkár a részletekről közölte: az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő-ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást - ismertette.

A közlemény szerint a program népszerűségét mutatja, hogy

a munka.hu oldal minden tizedik látogatója annak részletei iránt érdeklődve keresi fel a foglalkoztatási portált.

Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Schanda Tamást idézve az ITM közleménye jelezte, hogy a kormány június elsejétől szélesebb személyi kör számára tette elérhetővé a vállalkozások munkaerő támogatását. A program egy álláskereső elhelyezkedését hat hónapon át összesen akár 600 ezer forinttal támogatja. A lehetőséggel élve eddig több mint 15 ezer fő munkába állásához kértek összesen közel 7,9 milliárd forint hozzájárulást a cégek. A támogatottak között még mindig sok a fiatal, a mostanáig beérkezettek közül mintegy 8700 kapcsolódik 25 év alattiak felvételéhez - olvasható a tájékoztatóban.