Együttműködési megállapodást kötött az ITM és a Teqball Magyarország Kft.

Tanítsunk Magyarországért program, Teqball Kft., ünnepélyes aláírás, Docler irodaház
Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást kötött az ívelt lábtenisz asztalokat gyártó Teqball Magyarország Kft. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium Budapesten.
Vágólapra másolva!

Erre azt követőn került sor, hogy a Teqball a Tanítsunk Magyarországért! program keretében 69 kistelepülési általános iskola és 7 egyetem részére biztosított Teqball LITE asztalt az elmúlt tanév folyamán.

A megállapodást György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Tanítsunk Magyarországért! program alapítója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója és vezérigazgatója látta el kézjegyével.

(b-j) Huszár Viktor, a Teqball társalapítója és vezérigazgatója, és György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, a Tanítsunk Magyarországért! program megalapítója Fotó: Hirling Bálint - Origo

György László elmondta: a Tanítsunk Magyarországért! program célja, hogy olyan maradandó élményeket nyújtsanak a mai diákoknak, amelyeket egy életen át hasznosítani tudnak a tanulás és a munka során.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a mára nemzetközileg is sikeres Teqball egy magyar innováció, és ennek kapcsán leszögezte: mi magyarok büszkék lehetünk innovatív képességünkre és kreativitásunkra.

- tette hozzá az államtitkár.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszédet mond az együttműködési megállapodás aláírásán Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ugyanakkor a magyar nyelv sajátos, bonyolult struktúrája is másfajta gondolkodásra késztet minket, amelynek nyomán komplexebb, bonyolultabb feladatok megoldására válunk képessé - mondta György László.

Huszár Viktor a Teqballt olyan, a Rubik kockához hasonló innovációnak nevezte, amely nemzetközi sikereket eredményezett.

A Dockler Irodaházban az aláírást követő játék Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az is elhangzott: a magyar fejlesztésű, nemzetközileg rendkívül népszerű sportág az olimpiai sporttá válás kapujában áll. A felajánlásnak köszönhetően országszerte több ezer diák sportolhat ingyenesen, illetve ingyenes képzést is biztosítanak a testnevelő tanárok számára.

Mi a Teqball?

A Teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág, amelyet egy ívelt asztalon játszanak. A játékosok, a karok és a kezek kivételével, a test bármely részével hozzáérhetnek a futball-labdához. Egyesben két játékos, párosban négy játékos játszhatja. A sport pontozási rendszer alapján működik, egyaránt játszható beltéren és kültéren, beleértve a strand körülményeket, tehát a homoktalajt is.

A térfeleket elválasztó háló szilárd és ellenálló, így a labda visszapattan róla, lehetővé téve a folyamatos játékélményt. Összhangban a hivatalos teqballszabályokkal, az asztalok felépítése lehetővé teszi, hogy a szerencse vagy a véletlen semmilyen formában ne befolyásolhassa a játékot; a játékosok kizárólag tudásukra és képességeikre hagyatkozhatnak. A szabályok szerint a játékosok legfeljebb három érintést alkalmazhatnak, mielőtt visszajuttatnák a labdát az ellenfél térfelére.

A Tanítsunk Magyarországért! egy 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program. A mentorálást a programban résztvevő egyetemek hallgatói végzik.

A cél az, hogy a mentorált általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el, amelyek segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket.

Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése is.

A Tanítsunk Magyarországért program részére a Teqball asztalokat 2020 októberében már 58 általános iskolában és a 6 egyetemen átadták, ezeket nemcsak a programban résztvevő gyerekek használhatják, hanem az iskola összes diákja.

Ebben a félévben már 549 mentor és 2326 mentorált vesz részt a programban, és a tervek szerint szeptembertől ismét jelentősen bővül résztvevők köre.

A megállapodás aláírását követően a Pest megyei Tinnye általános iskolás tanulói ki is próbálhatták a Teqball asztalokat.