Magyar aranyérem született a világ legrangosabb borversenyén

bor, borospohár, borosüveg, bort tölt
Vágólapra másolva!
A Challenge International du Vin rangos nemzetközi borversenyen a Söptei Pincészet mindhárom, versenyben indított tételét éremmel jutalmazta a zsüri, egy arany és két ezüstérmet is hazahozhattak.
Vágólapra másolva!

Ismét kimagasló magyar borsiker született Bordeaux-ban, a világ legrangosabb és legnagyobb múltra visszatekintő borversenyén, a Challenge International du Vin nemzetközi borversenyen. A magyarmezogazdasag.hu beszámolója szerint a Söptei Pincészet mindhárom, versenyben indított tételét éremmel jutalmazta a szakértő zsüri. A franciaországi városban 1976 óta megrendezett idei bormustrán 27 ország 3569 tétele közül

„Fehér, rozé, pezsgő, édes és széndioxiddal dúsított borok" kategóriában a csopaki Söptei Pincészet 2019-es "Hangulat" névre keresztelt száraz Sárgamuskotálya aranyérmet, 2019-es "Varázslat" és 2015-ös "Illúzió" elnevezésű Olasz rizlingjei pedig ezüstérmet nyertek.

A Challenge International du Vin 2021-es megmérettetésén az említett kategóriában további 14 magyar arany- és 9 ezüstérem született.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidéken immár több mint 170 éves termelői hagyományokkal büszkélkedő Söptei családi pincészet nem először kap különleges elismerést a legjelentősebb francia borversenyen. 2020-ban "Varázslat" Olasz rizlingjük '18-as évjárata aranyat, 2017-ben az idén is díjazott "Hangulat" nevű száraz Sárgamuskotályuk korábbi, '15-ös évjárata ugyancsak aranyat, '15-ös "Harmónia" nevű Pinot blanc-Chardonnay-Szürkebarát házasításuk, valamint '13-as kései szüretelésű Sárgamuskotályuk ezüstöt hozott haza. 2011-ben két bronz, 2010-ben pedig egy ezüstéremmel díjazták boraikat.