Így menekülnek a gazdagok az indiai koronavírus-járvány poklából

magángép magán repülő
Female businesswoman preparing to travel in private jet at airport
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány pusztító erővel tombol Indiában. Napról napra dől meg a halálozási számok szomorú rekordja. Boris Johnson brit miniszterelnök elővigyázatosságból lemondta a jövő hétre tervezett indiai látogatását, több más ország kormánya pedig a napokban "vörös listára" tette az országot, azaz alapvetően nem engedélyezi onnan a beutazást. Indiából sokan menekülnének, de vélhetően ezt csak az igazán gazdagok tehetik meg.
Vágólapra másolva!

Miközben a szegényebb rétegek csak az összeomlás szélén álló egészségügyi ellátásban bízhatnak, addig a gazdagok és a szupergazdagok a Covid-19 borzalmai elől inkább a határokon kívülre igyekeznek. Erről tanúskodnak a megemelkedett légi viteldíjak és meredeken felívelő magánrepülő-bérlések számai is.

Az ár-összehasonlító weboldalak alapján az egyirányú jegyek Mumbai és Dubaj között múlt pénteken és szombaton 1000 dollárba (300 ezer forintba) kerültek, ami a szokásos ár mintegy tízszerese.

Az Újdelhibe és Dubajba szóló útvonalra a jegyek - a lezárások életbelépését megelőző napokban -, az ötszörösére emelkedtek. Ugyanakkor a The London Times beszámolója szerint legalább nyolc privát jet szállt le indiai milliárdosokkal a fedélzetén Londonban, egy nappal az Egyesült Királyság Indiából való beutazási tilalmának életbe lépése előtt.

A járványhelyzet rendkívül súlyossá vált a népes országban, az egészségügyi rendszer kapacitása pedig nem bír lépést tartani a meredeken emelkedő esetszámmal. Tömeges a gyász, a halottakat máglyán égetik Forrás: AFP/Prakash Singh

Egyre súlyosabb a járvány Indiában

A napokban az Egyesült Királyság felvette Indiát a járvány sújtotta országok „vörös listájára", eközben a kanadai kormány 30 napra betiltotta az Indiából és Pakisztánból történő utasszállításokat. Az Egyesült Arab Emirátusok is felfüggesztette az indiai járatait, amik egyébként a világ egyik legforgalmasabb légi folyosóját járják. Az áruszállítás ugyanakkor továbbra is megengedett az alapvető szükségletek, például oltások és egyéni védőeszközök biztosításának érdekében.

A magángépek utasainak beszámolói szerint "elképzelhetetlen borzalmak" elől menekültek el.

Ráadásul a vírushelyzet egyre súlyosbodik, és naponta növekszik a regisztrált betegek száma, és a halálozási tendenciák is nagyon rosszul alakulnak. A hatalmas lélekszámú országban a kórházi ágyak és a lélegeztetőgépek száma limitált, így sok kétségbeesett család kénytelen feketepiaci „árverőkhöz" fordulni, akik korrupt adminisztrátoroktól vásárolnak kórházi helyeket.

Fertőtlenítik az utcát, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését Kalkutta városában Forrás: NurPhoto via AFP/Debajyoti Chakraborty/NurPhoto/Debajyoti Chakraborty

Minden magángép foglalt

A beutazási korlátozások hírére a magánrepülőgépeket üzemeltető cégek megrendelései az egekbe szöktek,

így külföldi repülőgépeket is kértek a kereslet kielégítésére.

Például egy 13 személyes repülőgép bérlése Mumbaiból Dubajba 38 000 dollárba (11,4 millió forint) kerül, míg a hatüléses repülőgépé 31 000 dollárba (9,3 millió forint).

- mondta el az Enthral Aviation szóvivője.

Mindez persze nem meglepő annak tükrében, hogy az Egyesült Arab Emírségekben nagyjából 3,3 millió indiai él, akik a lakosság egyharmadát teszik ki, ezek többsége pedig Dubajban lakik.

Az Egyesült Államok egyelőre nem jelentett be beutazási korlátozást az országra, így továbbra is rendelkezésre állnak a helyek, de az árak itt is lényegesen magasabbak, csaknem megduplázódtak a normál viteldíjak.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Michael Kovac

Mennyibe kerül a magángépes utazás?

Azt, hogy a magánrepülés mennyibe kerül, elsősorban a repülőgép mérete és az utazott órák száma határozza meg.

A hongkongi ApertusAviation szóvivője elmondta, hogy egy ultra nagy távolság megtételére képes magánrepülőgép bérlése Mumbaiból Londonba, kilencórás repülési idővel, 125 800 és 148 600 dollár (37,7-44,5 millió forint) között mozog.

Referenciaértékként az Egyesült Államokban működő Air Charter Service „óránkénti" bérleti díja 2020 szeptemberében:
Könnyű sugárhajtású gép (4–6 utas): 1,2 -1,65 millió forint

Közepes sugárhajtású repülőgép (6–9 utas): 1,65–2,7 millió forint

Nehéz sugárhajtású repülőgép (16-19 utas): 3,3-6 millió forint

Egyértelműnek tűnik, hogy ilyen költségeket csak a nagyon tehetős indiaiak engedhetnek meg maguknak. Ugyanakkor egy indiai üzleti lap épp arról ír, hogy a magánrepülők bérlése hirtelen nemcsak a nagyon gazdagok, nagyvállalkozók, mágnások kiváltsága lett, hanem az egyébként kevésbé tehetősek is megpróbálkoznak azzal.

Persze az is valószínűsíthető, hogy az itt tárgyalt gyakorlatnak nagy visszhangja lesz a járványtól most különösen sújtott országban. Emlékezetes, hogy tavaly az indiai kormány megtiltotta ezeket az "orvosi evakuációnak" mondott repüléseket, abbéli aggályai miatt, hogy a gazdag emberek hamisan állították, hogy egészségügyi okokból kellett sürgősen külföldre távozniuk akkor, amikor egyébként a kereskedelmi járatokra már általános tiltás vonatkozott.