Jövőre már működhet az új szuperszámítógép Debrecenben

kvantumfölény, kvantum
Ez a fotonikus számítógép 200 másodperc alatt elvégzett egy olyan számítást, amely egy átlagos szuperszámítógépnek 2,5 milliárd évig tartana
Vágólapra másolva!
A tervek szerint egy év múlva már teljes kapacitással működhet az új szuperszámítógép (HPC) Magyarországon - jelentette ki a Világgazdaságnak nyilatkozva Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke.
Vágólapra másolva!

Az interjúban hozzátette:

a beruházás révén Magyarország ismét a világ élvonalába kerülhet a szuperszámítógép-infrastruktúra teljesítményével.

A fejlesztés két lépcsőben valósul meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz.

Képünk illusztráció! Forrás: Hansen Zhong

Szijártó Zoltán elmondta: "Partnerünkkel, a Debreceni Egyetemmel már tíz éve működünk együtt, ezért a következő HPC-t is az erre a célra kialakított debreceni HPC-központban helyezzük el. Mivel azonban a kapacitást megtízszerezzük, komoly energetikai és gépészeti fejlesztésekre van szükség, a gépterem kapacitása ugyanis 1,3 megawatt lesz."

A HPC fontosságát hangsúlyozva az elnök kijelentette: "Gondoljunk csak a Covid-19-járvány egészségügyi kihívásaira.

És ez csak az egészségügy egy szűk, bár jelenleg talán a legfontosabb területe, ahol hasznosul a HPC" - mutatott rá.

Emlékeztetett Szijártó Zoltán arra is, hogy a KIFÜ pillanatnyilag hat szupergépet üzemeltet, amelyek Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden találhatók. A most aktuális 500-as "világranglistát" figyelembe véve a KIFÜ Komondor nevű szupergépe a 60. hely körül helyezkedik majd el.