Magyarország robusztus ösztönzőcsomaggal válaszol a járvány okozta gazdasági válságra

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. január 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a GE Healthcare beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. január 14-én. A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Magyarország gazdaságtörténetének legrobusztusabb ösztönzőcsomagjával válaszol a koronavírus-járvány okozta globális válságra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban a MEDEF francia vállalkozói szövetség üzleti fórumán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány közölte tavaly a Magyarországon beruházó külföldi cégekkel, hogy kész kifizetni beruházási értékeiknek akár a felét, ha nem bocsátanak el alkalmazottakat. Ennek következtében olyan sok beruházás érkezett azóta Magyarországra, amire korábban nem volt példa, és

ma már többen dolgoznak az országban, mint a válságot megelőzően.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a programban 1435 vállalat vesz részt, összesen 4,8 milliárd euró értékű beruházással. Ezzel megmentenek 270 ezer munkahelyet, és megteremtettek 13 ezer újat.

A Fidesz-KDNP vezette kormány gazdasági célja 2010-es hivatalba lépése óta az, hogy az európai gazdasági növekedési átlagot mindig legalább két százalékponttal meghaladja az ország. És ezt el is érte, a legutóbbi normális évben például, amely 2019 volt, 4,6 százalékos növekedést produkált - tette hozzá Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kifejtette: sikerült a munkanélküliséget is 3,4 százalékra leszorítani, ami egyes szakkönyvek szerint megközelíti a teljes foglalkoztatást. A magyar gazdaság rendkívül nyitott, tehát az export és a hazai beruházások értéke határozzák meg a teljesítményét. Ezeknek az értéke 2014 óta minden évben meghaladta az előző évit.

- hívta fel a figyelmet.

Szijjártó Péter előadásában beszámolt arról: az ellenzéki pártok a járvány okozta válság miatt tavaly nyomást gyakoroltak a kormányra annak érdekében, hogy szociális alapon támogassa a társadalom erre rászoruló tagjait, osszon pénzt segély formájában, és hogy hosszabbítsa meg a munkanélküliségi segély folyósításának időszakát.

- szögezte le a miniszter.