Szijjártó Péter kiemelte, hogy
a BorgWarner egyik beruházása 6,6 milliárd forintot, a másik 4,3 milliárd forintot tesz ki, a Jabil pedig több mint 1 milliárd forint értékben valósít meg beruházást.
A két vállalat a beruházásokkal 5300 munkahelyet véd meg és több mint 200 új munkahelyet hoz létre"
- tette hozzá.
Szijjártó Péter ismertette:
A miniszter szerint mindkét vállalat beruházása a magyar autóipar teljesítményét növeli, ezáltal Magyarország megerősíti a pozícióját nemcsak az európai, hanem a globális autóiparban. Magyarországon az autóipar adja a teljes ipari teljesítmény 30 százalékát, tehát minden olyan beruházás, amely az autóiparban valósul meg a magyar nemzetgazdaságot összességében is erősíti - jegyezte meg.
Az eseményen elhangzott, hogy a beruházások a versenyképesség-növelő támogatási programban valósulhatnak meg.
Ez az Európai Bizottság azon döntésen alapszik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy saját költségvetésük terhére támogatást nyújtsanak a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására. A nagyvállalati kompenzációs program keretében vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhetnek azon vállalkozások, amelyek vállalják, hogy beruházásaikkal a magyar gazdaság újraindításában részt vállalnak.
Bogár Attila, a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cég húsz évvel ezelőtt kezdte meg a tevékenységét az országban. A pandémia ellenére megtartották dolgozóikat, sőt növelték a létszámot, amelynek bővítését a továbbiakban is tervezik. A támogatás hozzájárul a cég versenyképességének erősítéséhez.
Czunyiné Bertalan Judit, Komárom és környéke fideszes országgyűlési képviselője szerint "a kanyarban előzni" kifejezés jól mutatja azt, hogy abban a térségben, ahol egyébként harc van a szakképzett munkavállalóért, mégis úgy próbálja a versenyképességet megtartani a cég, hogy fejlesztésekbe és beruházásokba fektet, és él azzal a lehetőséggel, amelyet a kormány ehhez biztosít.
Czakó Tibor, a Jabil Circuit Magyarország Kft. közép-európai főigazgatója elmondta, hogy a Jabil multinacionális nagyvállalat, több mint száz gyártó-, fejlesztő és szolgáltató bázissal rendelkeznek. Az elmúlt pénzügyi évben 27 milliárd dollár volt az éves árbevétele, ezt több mint 200 ezer munkavállaló foglalkoztatásával érte el a cég. Európában, ezen belül a borsodi régióban a tiszaújvárosi gyártókapacitásuk a legjelentősebb és legösszetettebb, több mint 4000 embernek adnak munkát Magyarországon, a támogatással megvalósuló beruházás nagymértékben hozzájárul munkaerő megtartásához és további fejlesztésekhez.
Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a beruházással a vállalat azt erősíti, hogy a jövőben is a térségben marad, ezzel pedig az ott élők megélhetését biztosítja.