Az egészségünk mellett a munkahelyeket is meg kell védenünk

MENCZER Tamás
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár
Vágólapra másolva!
A koronavírus az egészségünk mellett a gazdaságot, a munkahelyeket is megtámadta, így az egészségünk mellett a munkahelyeket is meg kell védenünk - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára pénteken.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár a közösségi oldalára feltöltött videofelvételen kifejtette, hogy a külügyminisztérium befektetéseket támogató programjai során tavaly 1433 beruházó vállalta azt, hogy megőriz 264 595 munkahelyet, és létrehoz 12 603 új munkahelyet. Összesen nagyságrendileg tehát 280 ezer munkahelyről, 280 ezer család bevételéről, biztos megélhetéséről van szó.

Menczer Tamás azt hangsúlyozta, hogy

Mindemellett hozzátette, hogy az egészségünk mellett a munkahelyeket is meg kell védenünk.

Az államtitkár videója:

A bejegyzés szerint, az amerikai Site Selection magazinban egymás után háromszor is belekerült Magyarország a világ tíz legkedveltebb befektetési helyszínei közé. Továbbá, Németország mellett, Magyarország tudta a legtöbb munkahelyet megőrizni.