Neves amerikai cégek is beszálltak a digitális jüan tesztelésébe

Bitcoin, Kriptovaluta
5613378 20.08.2018 The cryptocurrency mining center with capacity of 20 mVt opens in the Leningrad Region. Alexei Danichev / Sputnik
Vágólapra másolva!
Kínai állami médiatudósítások szerint az ország hivatalosan még nem indította el a digitális jüan forgalmazását, de már tesztelni kezdte a Hopej tartományban lévő Xiong'an városban, Pekingtől délnyugatra. A tesztben 19 vállalat vesz részt, közülük három amerikai: a McDonald's, a Starbucks és a Subway.
Vágólapra másolva!

Az ország központi bankja, a Kínai Népbank az elmúlt néhány évben kifejlesztette a digitális valutáját. Noha jelenleg nagyon kevés részlet tudható a jüan elektronikus változatáról,

kevéssé valószínű, hogy hasonlítana a népszerű kriptovalutára, a bitcoinra, amely támogatja az anonimitást és a decentralizációt,

hiszen azt nem egy központi hatóság bocsátotta ki.

Kína digitális jüanját a kínai jegybank fogja kiadni, mellyel a kormányzat célja a digitális fizetések megkönnyítése és gyorsabbá tétele.

A szerdán bejelentett tesztbe a McDonald's, a Starbucks és a Subway, továbbá 16 másik, nem amerikai kereskedő is bekapcsolódik. A próbaüzem a Hopej tartománybeli Xiong'an városban, Pekingtől mintegy 140 kilométerre zajlik, melyet Hszi Csin-ping kínai elnök is figyelemmel kísér.

A kísérleti program a kiskereskedelemre és a vendéglátásra összpontosít, emellett Szucsou városban a közösségi közlekedésben is tesztelik.

A kínai digitális jüan, éppúgy, mint a bitcoin, nem kerül forgalomba készpénzként, így a kriptovaluták érméken keresztüli ábrázolása csak illusztrálás céljából történik Forrás: AFP/Sputnik/Alexei Danichev

További tesztelések következnek Sencsenben és Csengtuban, valamint a 2022-es téli olimpia előtt Pekingben is - közölte a kínai jegybank, amely azt is egyértelművé tette, hogy a digitális valuta még nem hivatalos fizetőeszköz.

Korábban úgy tűnt, a koronavírus-járvány késleltetheti az új kínai digitális valuta bevezetését, de április elején egy banki tisztviselő megerősítette az újságíróknak, hogy az eredeti terv szerint haladnak tovább.

A világban több jegybank is tesztel saját digitális valutát, így az Egyesült Királyságban és Japánban is, továbbá ezek kereskedelmi alternatívájaként vezetné be a Libra nevű digitális valutáját a Facebook is, utóbbi azonban számos nehézséggel szembesült a bevezetéshez vezető úton.

Kína azonban most valóban bevezetheti az első ilyen hivatalos pénzt, mellyel szakértők szerint elősegítheti a jüan nemzetközivé válását.

Éppen ezért az amerikai jegybank szerepét betöltő FED-et is egyre inkább sürgetik a digitális dollár kifejlesztésének felgyorsításával kapcsolatban.

Forrás: Cnbc.com